|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés - pénteki ülés (9. rész)
|
Éjfél előtt néhány perccel Szabad György emelkedett szólásra, hangsúlyozva: tudatában van annak, hogy ezen a késői órán illetlenség lenne semmit nem mondani, de még nagyobb illetlenség lenne, ha a képviselőket feltartaná. Rövid beszédében megköszönte a képviselők bizalmát. Mint mondta: büszke arra, hogy olyan politikai körülmények között kapott bizalmat, amikor bátran adhattak le ellenszavazatot az egyetlen jelöltre. Kijelentette, hogy szeretne ,,hasznos eszköze,, lenni a demokratikus átalakulásnak, s ebben a szándékában a mostani szavazás megerősíti. Önmagát demokratának tartva, parlamenti tisztségét arra kívánja felhasználni, hogy nemzedékénél egy jobbnak készítse elő az utat.
Szűrös Mátyás a maratoni ülés végén, pontban éjfélkor kellemes pihenést kívánt minden képviselőnek arra a rövid szabadságra, amelyre lehetőségük nyílott. Az Országgyűlés augusztus 27-én tartja következő plenáris ülését.
x x x
Szabad György életrajza
Szabad György, a Magyar Országgyűlés elnöke 1924-ben született Aradon. Alig volt nyolc esztendős, amikor családja Kolozsvárról Budapestre költözött. Itt érettségizett, majd - a háborus viszontagságok miatt elhúzódó - tanulmányát az ELTE bölcsészkarán, történelem-levéltár szakon folytatta, s 195O-ben szerzett diplomát. 1949-től az Országos Levéltárban dolgozott; 1954-ben egyetemi adjunktus, két évvel később docens, 197O-ben pedig egyetemi tanár lett. Akadémiai doktori értekezését 1969-ben védte meg, 1982-től az MTA tagja. Számtalan szakkönyv és ismeretterjesztő munka, tudományos közlemény fűződik nevéhez.
Szabad Györgyöt 1956-ban két forradalmi bizottság is tagjai közé választotta. A Magyar Demokrata Fórumnak alapító tagja, 1989 tavaszától pedig tagja az országos elnökségnek. Az új Országgyűlés budapesti területi listán megválasztott képviselője. 1990. május 2-tól a törvényhozó testület megbizott elnöki tisztét töltötte be. (folyt.köv.)
1990. augusztus 4., szombat 00:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|