|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés pénteki ülése (3. rész)
|
A plénum - áttérve a helyi önkormányzatokról, valamint az önkormányzati képviselő testületek és a polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslatokra - elsőként az illetékes bizottságok jelentéseit hallgatta meg. Az Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi, valamint az Önkormányzati, Közigazgatási, Belbiztonsági és Rendőrségi Bizottság együttes jelentést készített munkájáról. A testület pénteken még a hajnali órákban is ülésezett. A helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslathoz annyi módosító indítvány érkezett, hogy a két bizottság összefoglaló jelentése 44 oldalt tett ki. Volt olyan vélekedés: a módosító indítványokat beterjesztő és azokat fenntartó képviselők csak nagyon indokolt esetben kérjenek szót, mert a szavazás így is eltarthat az éjszakai órákig. Az elnöklő Szabad György ezért négy percben szabta meg a felszólalások idejét.
A Költségvetési, Adó- és Pénzügyi Bizottság előadója részletesen foglalkozott az egyes módosító javaslatokkal, hozzáfűzve a testület véleményét, szám szerint is ismertetve a bizottsági szavazások eredményeit. Mint mondta: ezen indítványok azt a célt szolgálják, hogy valamiféle garanciát építsenek a törvénybe az önkormányzatok tulajdonának, vagyonának megteremtése érdekében.
A helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslat feletti mintegy két órán át tartó részletes vitában huszonhárman kértek szót. Több olyan észrevételt tettek, amelyek nyomán bizonyos javaslatokat más jogszab ályba kell a jövőben beépíteni. Az MDF képviselői egyebek közt azt szorgalmazták, hogy a régiók székhelyének kiválasztásakor a legnyomósabb érveket vegyék figyelembe; A vadászati jogból származó bevétel az önkormányzatokat illesse; a települési önkormányzat első rangú feladata a táj fejlesztése, fenntartása legyen. Fodor András Attila (MDF) a köztársasági biztos elnevezés elvetését javasolta, szerinte a törvényességi, illetve önkormányzati biztos megfelelőbb lenne. Az ellenzék soraiból felszólaló Kóródi Mária (SZDSZ) a törvény elfogadásának jelentőségét abban látta, hogy az csökkenti az átalakulás körüli bizonytalanságot. Fontosnak tartotta, hogy az önkormányzatok létrehozásával minél kevesebb gondja legyen a kormánynak. Hack Péter (SZDSZ) elfogadhatatlannak ítélte, hogy az önkormányzatoknak a rendőrséggel szemben semmiféle jogosítványa ne legyen. A helyi rendőrség vezetőjének kinevezési joga és beszámoltatása mindenképpen a helyi önkormányzatokat kell megillesse. A Fidesz eredetileg 30 módosító javaslatot nyújtott be, és a bizottsági viták során közülük kilencet vont vissza. Fodor Gábor továbbra is ragaszkodott a nemzeti és etnikai kisebbségek szószólója, az ombudsman intézményének bevezetéséhez. (folyt.köv.)
1990. augusztus 3., péntek 18:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|