|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Hatpárti egyeztetés után: esély a valódi önkormányzatokra -
Tölgyessy Péter nyilatkozata (1. rész)
|
1990. július 27., péntek - A parlamenti pártok megállapodása
nyomán az Országgyűlés olyan önkormányzati törvényeket alkothat,
amelyek az eredeti törvényjavaslat szerinti, felülről vezérelt és
jelentősen centralizált önkormányzati rendszer helyett valódi
önkormányzatok megalakulására és működésére adnak lehetőséget,
esélyt. Ez a megállapodás tehát a szabadelvű erők nagy sikereként
könyvelhető el, anélkül, hogy a kormánypártok vesztesek lennének -
mondotta Tölgyessy Péter, a Szabad Demokraták Szövetsége parlamenti
frakciójának vezetője az MTI munkatársának adott nyilatkozatában.
A tárgyalásokon elfogadott koncepció szerint minden településen működik majd önkormányzati képviselőtestület annak érdekében, hogy a helyi ügyek valóban helyben intéződjenek el. A legkisebb képviselőtestületek három tagúak lesznek, a legnagyobbat - 89 taggal - a fővárosban választják meg. A helyi önkormányzatoknak a törvényben előírt kötelezően ellátandó feladataik lesznek, amelyek megoldására társulásokat is létrehozhatnak. A megyei képviselőtestületek szerepe erőteljesen korlátozott lesz, s ami a legfontosabb: nem hozhatnak a helyi képviselőtestületekre kötelező érvényű döntést, nem adhatnak utasításokat számukra. A jelenlegi megyehatárok ugyan megmaradnak - de a törvényjavaslat értelmében - az egyes településeknek lehetőségük, joguk lesz arra, hogy esetleg kiváljanak egy-egy megyéből és másikhoz csatlakozzanak. Erről azonban csak helyi népszavazás dönthet, s szükséges hozzá a befogadó megye képviselőtestületének egyetértése is.
A sokat vitatott főispáni intézményt a köztársasági biztos intézménye váltja fel a javaslat szerint. Az elképzelés szerint a 8 köztársasági biztost a köztársasági elnök nevezi ki, természetesen parlamenti meghallgatás után, a miniszterelnök javaslatára. Jogkörük összehasonlíthatatlanul szűkebb lesz, mint a főispánoké lehetett volna. Nem telepedhetnek rá területükre, nem gyakorolhatnak központi felügyeletet, alárendeltként kezelve a megyéket, a településeket. Törvényességi ellenőrzést végezhetnek, és törvénytelenség esetén csupán felszólítják az érintett települést döntése felülvizsgálatára. Dönteni azonban csak a településnek van joga. Ha a köztársasági biztos továbbra is törvényellenesnek ítéli a döntést, akkor fordulhat bírósághoz. Ezen túlmenően a köztársasági biztoshoz bizonyos esetekben fellebbezni lehet, esetenként hivatali ügyekkel foglalkozik majd - hangsúlyozta az ellenzéki politikus. (folyt.köv.)
1990. július 27., péntek 17:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Hatpárti egyeztetés után: esély a valódi önkormányzatokra -
Tölgyessy Péter nyilatkozata (2. rész)
|
Tölgyessy Péter kitért arra is: a polgármester megbízatása négéy évre szól, akár közvetlenül, akár közvetve választják. A törvény megszabja azokat az eseteket, amikor a polgármester elveszti megbízatását, de vissza nem hívható.
- Sikerült megegyezni abban is, hogy az önkormányzati törvények elfogadásához kéharmados többségre van szükség. A kormánypártok - véleményem szerint - azért ,,hadakoztak,, ez ellen, mert kitöltetlen csekket akartak kiállítatni maguknak, a kormány erőteljes cenntralizációs törekvéseinek megvalósíthatósága érdekében. Ám a választások után sem az MDF, sem pedig később a kormány nem arra kapott felhatalmazást, hogy azt tegyen amit akar, hogy alapjogokat állapítson meg, alapintézményeket hozzon létre. Ez utóbbiakhoz ugyanis az SZDSZ-nek - mint a második legnagyobb, legtöbb szavazatot kapott pártnak - ugyanúgy joga, méghozzá alkotmányban biztosított joga van. Az MDF - és koalíciós pártjai - felhatalmazása arra szól, hogy kormányozzon, azaz döntsön a napirenden lévő ügyekben.
- Amikor egy törvény megalkotásához kétharmados többségre van szükség, ez egyben azt is jelenti, hogy a javaslat automatikus megszavazására nincs esély. A parlamenti vita azonban nem feltétlenül a legalkalmasabb fórum arra, hogy az eltérő nézetek közeledjenek egymáshoz. Ilyen fórum lehet viszont a kétoldalú, vagy hatoldalú egyeztető tárgyalás, ahogyan ez most is történt. Ezután nem állíthatja senki, hogy újólag megállapodást kötött a két nagy párt. Az ilyen jellegű egyeztetőtárgyalások azonban nem válthatják fel a parlamenti vitát, hiszen akkor megszűnne a Parlament. Ezt a tárgyalási módot csak akkor lehet, szabad igénybe venni, ha az országgyűlési vita megrekedt. A nyilvánosság előtt zajló és sokszor hosszúnak, meddőnek tűnő, ám mégis minden nézet, vélemény, érv felsorakoztatására lehetőséget adó képviselőházi vita nélkül talán nem is lehetne konszenzusra jutni, még akkor sem, ha az nem feltétlenül teljes körű.
Tölgyessy Péter végezetül elmondta azt is: a szeptemberben kezdődő, következő rendes ülésszak első és legfontosabb feladatai közé tartozik az SZDSZ véleménye szerint az önkormányzatok finanszírozásának és a föld kérdésének rendezése, s mielőbb egy államháztartási törvény megalkotása. A tárgyalásokon ugyanis egyelőre csak politikai kérdésekben sikerült megállapodni, mert ma még nem ismeretes: mekkora tulajdonnal rendelkeznek majd az önkormányzatok, lesz-e, s ha igen, mekkora bevételük. (MTI)
1990. július 27., péntek 17:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|