|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
- Magyar-NDK gazdasági kapcsolatok - 2. folyt.
|
- Hát pillanatnyilag az, hogy ezt Bonn is méltányolja
Végeredményben ezek a problémák abból keletkeznek, hogy a valutaunió, az egyesülés létrejön a két Németország között. És amikor mérlegelik, hogy milyen mértékű és intenzitású segítséget nyújtanak Magyarországnak, akkor ezt figyelembe veszik - ezt az érvet, amire Antall is emlékeztette őket Bonnban.
Na most az a körülmény, hogy az NDK-nak vannak ágazatai, amelyek Magyarországnak exportálnak -, ezek nem tartoznak az örök életű ágazatok közé, mondani sem kell -, még nem versenyképesek egy nyugatnémet szabadpiacon, de a magyar piacra tudnak exportálni.
Ez a körülmény Bonnak hasznos, mert különben ezeket szubvencionálni kellene, mesterségesen kellene fenntartani, nehogy munkanélküliekké váljanak azok, akik ott dolgoznak. Tehát Bonnak ez érdeke: hogy Magyarország még egy ideig ezeket az árukat átveszi.
Idővel aztán ezek is meg fognak szűnni, de idővel az egész probléma, amit úgy nevezünk, hogy magyar-keletnémet forgalom és gazdasági kapcsolat -, ez föloldódik, hiszen nem lesz NDK, hanem lesz egy magyar-német konvertibilis kapcsolat és forgalom. +++
1990. június 22., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|