|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
A Fővárosi Tanács vb ülése (1. rész)
|
1990. február 28., szerda - A főváros közterületein egyre
kaotikusabbak az állapotok, a közterület-használat engedélyezéséről
szóló 1984-es tanácsrendelet számos pontja módosításra szorul -
állapították meg a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának szerdai
ülésén.
A testület eltökélt szándéka, hogy az új szabályozással elősegítse egy, a mainál kedvezőbb városkép kialakítását, illetve, hogy jogilag és szakmailag is helytálló, erkölcsileg tiszta viszonyokat teremtsen az új tanácsrendelettel. Bár a módosítás nem vállalkozásellenes céllal készül, mindenképpen figyelembe kívánják venni azt, hogy a mai rendeletet sem tartják be a közterületeket elfoglalók. Emiatt egyre inkább veszélybe kerülnek a belváros utcái és a világörökség részét képező területek is.
A végrehajtó bizottság szorgalmazza, hogy még az idegenforgalmi idény kezdete előtt, a kerületi tanácsok véleményének figyelembevételével módosítsa az érvényes rendeletet a Fővárosi Tanács. Az új szabályozás során kiemelt figyelmet kívánnak fordítani a korrupció kizárására. Ennek egyik lehetséges eszközeként a nyilvános licitálást tartják, amelynek szabályait az új rendelet elfogadásáig kidolgozzák. (folyt. köv.)
1990. február 28., szerda 13:16
|
Vissza »
|
|
Fővárosi tanács vb ülés (2. rész)
|
A köztéri politikai emlékművekről szóló napirendi pont tárgyalásakor a végrehajtó bizottság foglalkozott a városligeti Lenin emlékmű helyzetével is. Megállapították, hogy az áremelkedéseket is beszámítva már közel 20 millió forintba kerülne az emlékmű felújítása. A jelentős költségek miatt azonban több társadalmi szervezet is tiltakozott. Ezért a főváros vezetése a felújítási munkákat leállította. A testület most úgy foglalt állást, hogy Pátzay Pál alkotását, a Lenin szobrot nem állítják fel ismét a Dózsa György úton. A Városliget rendezési munkáinak megkezdésével együtt a szobor állványzatát és a pilont is lebontják. Egyúttal döntöttek arról, hogy nyilvános pályázatot ír ki a főváros a Lenin szobor új elhelyezésére, de addig is gondoskodni kell a szobor állagmegóvásáról. (folyt. köv.)
1990. február 28., szerda 15:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Fővárosi Tanács V. B. ülése (3. rész)
|
A magyar történelem 1956-os eseményeinek és ezzel együtt Nagy Imre szerepének képzőművészeti megörökítésére számos lakossági javaslat érkezett a Fővárosi Tanácshoz. Az ügy jelentőségére való tekintettel a végrehajtó bizottság úgy foglalt állást, hogy levélben kéri a Minisztertanács elnökét és az Országgyűlés megbízott elnökét a megemlékezések formájával kapcsolatos országos szintű döntések kialakítására.
A testület meghallgatta az általa korábban megbízott bizottság jelentését a Fővárosi Földhivatal vezetőjének kötelezettségvállalásairól, illetve a Területi-Műszaki Adatbázis műszaki előkészítésének helyzetéről. Az ülésen megfogalmazódott, hogy a sajtóban korábban megjelentekkel ellentétben, sem a Fővárosi Tanács, sem annak végrehajtó bizottsága 1986-tól nem hozott olyan határozatot, amelynek alapján a Fővárosi Földhivatal, illetve az Infort Egyesülés nyilvánosságra került adásvételi szerződése és jelzálogbiztosító megállapodása megköthető lett volna.
A testület úgy döntött, hogy az ügy hátterének átfogó gazdasági és jogi tisztázása érdekében büntetőeljárás lefolytatását kezdeményezi a Fővárosi Főügyészségnél. Egyúttal a testület tudomásul vette, hogy az ügyben folytatott vizsgálat megállapításaira tekintettel a fegyelmi jogkör gyakorlója Gönczi Gergelyt, a Földhivatal vezetőjét munkaköri kötelezettségének súlyos megszegésében vétkesnek találta, s ezért állásából felfüggesztette és elbocsátotta. (MTI)
1990. február 28., szerda 17:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|