|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Konzultáció a pártok és az ország vezetői között
|
1990. február 7., szerda - Tizenhat politikai párt képviselői, valamint Szűrös Mátyás, Németh Miklós és Fodor István szerda délután a Parlamentben konzultációt kezdtek. Az elnöklő Szűrös Mátyás elöljáróban emlékeztetett a korábbi megbeszélésekre, a politikai egyeztető tárgyalásokra, s ennek kapcsán jegyezte meg: a mai összejövetelre a decemberi tanácskozás résztvevői kaptak meghívást. Ismertette az SZDSZ levelét, amelyben a szabad demokraták kifejtik: szükségesnek vélik ugyan az egyeztető tárgyalást, de a jelenlegi konzultációt nem tartják megfelelően előkészítettnek. Szűrös Mátyás hozzátette: hasonló tartalmú levelet kapott a Fidesz-től is.
Áttérve a konzultáció tárgysorozatára, az ideiglenes köztársasági elnök úgy vélte: a békés átmenet választásokig terjedő időszakának legfontosabb kérdéseit kellene megvitatni a fórumon. Ugyancsak a tárgysorozathoz kapcsolódóan kért szót Csengey Dénes, aki az MDF elnökségének napirendi javaslatait tolmácsolta. Szerintük a konzultáción három nagyobb kérdéskört kellene megvitatni. Az első ilyen lényeges kérdésnek ítélte, hogy március 25-ig rendeljenek el árstopot az alapvető élelmiszerekre, hogy az áremelkedések miatt ne alakuljon ki olyan helyzet, amely veszélyeztetné a választások légkörét. Hasonló fajsúlyú megvitatandó kérdésnek tartotta a nemzeti, önkormányzati vagyon védelmének megoldását, valamint azt, hogy a választási kampány idején semmilyen hadgyakorlatot ne engedélyezzenek az ország területén. (MTI)
1990. február 7., szerda 14:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|