|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
MSZP-kongresszus - vasárnapi munkanap (12. rész)
|
- Elfogadom én is, hogy etikai normákat, szabályokat kell állítanunk, akár az emberek egy köréről kimondanunk, hogy nincs helyük közöttünk. Nyíltan, világosan kell vallanunk, hogy a baloldalon vagyunk, azokból táplálkozunk, akik ebben az országban ezen az oldalon kerestek választ a társadalom kérdéseire. De egy valamit nem hagyhatunk figyelmen kívül: hagyni kell megváltozni a tisztességes embereket. Mi lett volna a reformációból, ha Luther Márton kijelenti, hogy volt katolikusokkal nem hajlandó együtt menni? Végezetül a közeljövő politikai tetteinek három fő elemét emelte ki: - A reformplatformnak, illetve a platformok szövetségének közös programja alapján működő, homogén és együttműködni képes pártvezetést kell létrehozni, egyidejűleg megőrizni azt a kormányt, amely még kormányzóképes állapotban tudja tartani az országot. S mint drága kincsre kell vigyáznunk az Országgyűlésre, hogy még meg tudja hozni a békés átmenethez szükséges törvényeket, mert ha ez a parlament felmondja a szolgálatot, akkor ex lex állapot és diktatúra lesz az országban. (folyt.köv.)
1989. október 8., vasárnap 17:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|