|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Libération - MSZMP
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. szeptember 4. hétfő (MTI-tud) - ,,A magyar párt a szétrobbanás küszöbén,, címmel közölt terjedelmes budapesti jelentést hétfőn a Libération című párizsi lap. Különtudósítója, Francois Camé azt írta, hogy az MSZMP Központi Bizottságának hét végi ülésén a párton belül dúló harc ,,brutális szembenállásá,, alakult és ez elvezethet a pártszakadáshoz is. Ennek következménye viszont az apparátus széthullása és nagyszabású politikai válság lehet.
A tudósítás sorra veszi az elmúlt napok politikai fejleményeit, a SZOT kivonulását a háromoldalú tárgyalásokról, a KB-ülést és annak állásfoglalását az üzemi pártszervezetekről, a reformkörök hétvégi találkozóján elhangzott megnyilatkozásokat, a Münnich Ferenc Társaság találkozóján elhangzottakat. Részletesen foglalkozik Pozsgay Imre állásfoglalásaival, de idézi Németh Miklós, Nyers Rezső, Grósz Károly egyes kijelentéseit is. A jelentés aláhúzza, hogy a párton belül ,,ortodox,, csoportosulások is szerveződnek - erről szólva egyébként azt írja, hogy ,,Berecz János, a párt egykori vezetője (sic ) most közeledik Ribánszky Róberthez, Kádár egykori titkárához, aki a párton belül a marxista egységszervezetet vezeti,,. A lap tudósítása szerint ,,a párt 2000 káderéhez intézett titkos körlevelében arra szólította föl őket, hogy tartsanak maguknál fegyvert,,. ,,Visszatérnek a rossz emlékek,, - hangoztatja ezzel kapcsolatban a lap, megemlítve, hogy újra alakulnak Magyarországon egykori munkástanácsok is. Az ország nehézségeiről szólva a Libération tudósítása beszámol arról, hogy a Szovjetunió csökkenti elektromos energia szállításait, és Nyers Rezső megállapítása szerint ez a magyarországi reformot is fenyegeti. ,,A magyar kommunista mozgalmon belüli nehézségek még csak most kezdődnek,, - összegezi véleményét a Libération különtudósítója. A Le Quotidien de Paris néhány sorban idézi Németh Miklósnak azt a felszólítását, hogy azok a konzervatív személyek, akik a múlt hibáiért felelősek, lépjenek ki a pártból. A lap szerint ezt jelenti Németh Miklósnak az a megállapítása, hogy akik nem akarják elfogadni a reformokat, szabadon alakíthatnak új politikai csoportosulásokat. +++
1989. szeptember 4., hétfő 15:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|