|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Bajnoki autócross verseny Túrkevén
|
Szolnok, 1989. augusztus 24., csütörtök (MTI) - Az országos autócross bajnokság hatodik fordulóját rendezi meg szombaton Túrkevén a helyi városi sportegyesület. A viadalra 17 sportklub több mint félszáz autósát várják, akik a kiirás szerint két kategóriában küzdenek a közel hétszáz méteres, több hajtűkanyarral és egy nagy emelkedővel nehezitett pályán. E terep sajátossága, hogy hosszu egyenesek nincsenek, igy elsősorban a versenyzők technikai tudása és manöverező képessége kerül előtérbe a futamok során. A 3500 köbcentis kategóriában öt forduló után Nagy Sándor (Autófer-MHSz Szeged) vezeti a ranglistát 75 ponttal, mögötte 5 pont hátránnyal vetélytársa, Őz László (H. Petőfi SE) a második. Számukra ez a viadal a péceli Európa-bajnoki szereplés előtt főpróbának számit, amelyre szeptember 3-án kerül sor. Az 1600 köbcentis kategóriában a túrkevei Sarkadi István áll a mezőny élén 70 ponttal, üldözői Darázs Ferenc (Tápéi ESK) és Radák Sándor (Kanizsa SE) 57 illetve 51 ponttal. A turkevei crosscsemege a müszaki gépátvétel után 10 órakor a kötelező edzéssel kezdődik, amikor a délutáni rajtpoziciókat szerzik meg az autósok. A verseny 13 órakor indul elő- és középfutamokkal, s végül a legjobb 10-10 volánforgatóstartol a fináléban a végső győzelemért.+++
1989. augusztus 24., csütörtök 14:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|