|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
felcím: A Big Mac megbízhatósága keres a McDonald,s
|
Amikor Burgert Róbert, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója aláírta a vegyesvállalat megalapításáról szóló szerződést Steven J. Barners-szel, a McDonald,s Corporation alelnökével, ezt mondta: "Hiszek benne, hogy Magyarországon is lehet egyenletesen, megbízhatóan jó minőségű árut termelni, és azzal tömegeket kiszolgálni". Azóta bebizonyosodott, hogy valóban lehet. A hamburger íze, a formatervezett zsemle mérete, a Big Mac illata az elmúlt két évben semmit se változott, és a minőség megbízhatóságáért a publikum kitartásával fizet. A Régiposta utcai gyorsétteremben ma nem kevesebb vendéget szolgálnak ki, mint a nagy feltünést keltett nyitás idején. Ellenkezőleg: többet. A megbízhatóság bizonyítékaként érdemes felidézni azt is, amit az akkor alakult vegyesvállalat ügyvezető igazgatója 1986 novemberében, a szerződés megkötésekor állított. Eszerint 1987 májusában megnyitják az első budapoesti üzletet, amelyet négy további gyorsétterem követ. Az amerikai cég a képződő nyereséget kezdetben nem kívánja kivinni az országból, hanem további magyarországi gyorséttermek létesítésébe fekteti be. Most, majdnem három évvel később. Fazekas Endre ügyvezető igazgató így beszél: - Hamarosan, legkésőbb a jövő év elején nyitunk Budapesten, a Nyugati pályaudvar mellett, és Győrben, a sétáló utcában, a Hungária étterem helyén. 1990 végéig megépül a kispesti, és 1991 elejére elkészül a pécsi McDonald,s. Mivel időközben csillagászati magasságba emelkedtek az ingatlanárak és bérleti díjak, a fejlesztéshez nem elég a képződő nyereség. Ezért a vegyesvállalat megemeli alaptőkéjét és bankhitelet vesz fel. Az ingatlanok kiválasztása, megépíttetése mellett a jövendő gyorséttermek berendezéséről, nyersanyagellátásáról, és személyzetének kiképzéséről is gondoskodni kell. A Marx téri üzlet alkalmazottait szeptembertől kezdik kiválogatni, és a Régiposta utcai étteremben betanítani. Győrben, ahol nincs hasonló iskola, az új üzlet lesz a gyakorlatozás színhelye. - Magyarország 35-40 üzletes piac, amit 15 év alatt építünk ki - állítja magabiztosan Fazekas Endre - ami annyit tesz, hogy becslésünk szerint, az ő módszereikkel, naponta két-háromszázezer hamburgert lehet itt eladni. (folyt.)
1989. augusztus 8., kedd 12:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Big Mac 2.
|
Ügyelve a részletekre, így a fokozatosságra is, évente legfeljebb 3-4 üzletet szabad nyitni. A fővárosban összesen 15-20 gyorséttermet terveznek, azokat is meghatározott helyekre. A belvárost, a közlekedési csomópontokat és a regionális központokat - Kispest, Újpest, Óbuda kereskedelmi centrumát - célozták meg. És a magánvállalkozókat. Rájuk is számítanak, ugyan úgy, mint másutt. A világon sehol sem tisztán a McDonald,s tulajdona a cégtábláját viselő üzlet, hanem részben helyi vállalkozóké. A több mint 10 000 üzletből álló lánchoz maga a McDonald,s Corporation tulajdonképpen csak a nevét, és az ahhoz fűződő rendszert adja: az ételkészítés és az értékesítés bámulatos részletességgel szabályozott technológiáját. A győri lesz az első magyarországi üzlet, amelyet magánvállalkozó kezelésébe adnak. Hogy személy szerint ki lesz az illető, az még nem dőlt el. Mindenesetre olyan vállalkozót keresnek, aki nemcsak pénzét, hanem egzisztenciáját is erre teszi fel: húsz évre szóló szerződést kötnek vele. Sok mindennel kell rendelkeznie, csak eggyel biztosan nem: szakmai gyakorlattal. A McDonald,s óvakodik azoktól, akik magukkal hoznák vendéglátóipari szokásaikat, beidegződéseiket, akik nem elég érintetlenek ahhoz, hogy maradéktalanul elfogadják a cég módszereit. (Ez a magyarázata annak is, hogy a McDonald,s magyarországi vegyesvállalatában sem vendéglátó vállalat, hanem mezőgazdasági termelő a partner.) Kezdetben a magánvállalkozó - először Győrben, azután másutt is - csupán bérlő. Később azonban társtulajdonossá válik. A szerződés értelmében néhány év elteltével köteles a képződött nyereségből 25-30 milliót befektetni - visszainvesztálni - az üzletbe. Ezzel átmegy a tulajdonába több konyhagép és más berendezési tárgy. Nem így az ingatlan, amit a vállalat szigorúan, mindenütt a világon a saját tulajdonában tart. Alighanem ez is garancia arra, hogy a hamburger íze, színe, súlya Chicagoban, Bécsben és Győrben pontosan azonos legyen, hogy a Big Mac megbízhatósága sehol se szenvedhessen csorbát. (MTI-Press)
1989. augusztus 8., kedd 12:41
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|