|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar ellenzék - angliai látogatás, befejezés (1. rész)
|
Szászi Júlia, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
London, 1989. július 30. vasárnap (MTI-tud.) - Szívélyes fogadtatásban részesítették az angol vendéglátók a magyar ellenzék 11 tagú küldöttségét, amely a héten az angliai pártok működésének számukra hasznosítható gyakorlatát tanulmányozta. Az igen gazdag programról beszámolva dr. Ruttner György szociáldemokrata ügyvéd a küldöttség hazautazása előtt nyilatkozva az MTI tudósítójának, elmondta: szinte minden, a most formálódó magyar ellenzék számára fontos területen kaptak olyan ismereteket, amelyek közvetlenül felhasználhatóak.
Rendkívül fontos tanulsága az útnak, hogy mindenhol, nemcsak Londonban, nagy érdeklődéssel és meglepően sokrétű magyarországi ismerettel találkoztak. Közvetlenül érezték, hogy Anglia rokonszenvezik a pluralista politika alakulásával. Erről biztosította őket Bernard Weatherill, az alsóház elnöke személyes találkozójukon. William Waldegrave külügyi és nemzetközösségi államminiszter fontosnak tartotta leszögezni, hogy az átalakult brit kormány nem változtat Kelet-Európa, ezen belül Magyarország iránti érdeklődésén, rokonszenvén. A küldöttség, amely a brit külügyminisztérium és a Kelet-Európa Intézet meghívására érkezett, az alsóházban szeminárium-jellegű beszélgetésen hallgatta meg mindkét párthoz tartozó képviselők előadásait arról, hogyan kell választási kampányt szervezni, pártprogramot kidolgozni, mi a kapcsolattartás módja a sajtóval, a közvéleményformáló intézményekkel. Ezekről a témákról még mélyebb tájékoztatást kaptak a kormányzó Konzervatív Párt székházában az egyes reszortfelelősöktől. Ugyancsak ellátogattak a Munkáspárt főhadiszállására. Más típusú, ám nem kevésbé fontos információkat szereztek a két kis párt, a Szociális és Liberális Demokrata Párt és a Szociáldemokrata Párt kepviselőitől, akiknek helyzete a két hagyományos nagy párt árnyékában egészen sajátos. (folyt.)
1989. július 30., vasárnap 13:33
|
Vissza »
|
|
Magyar ellenzék - angliai látogatás, befejezés (2. rész)
|
Ruttner György kiemelkedően fontosnak tartja a látogatást az ITN televíziónál, ahol nemcsak a műsorkészítés rejtelmeibe, a tévé tulajdonjogi viszonyaiba, szerkezeti felépítésébe avatták be a vendégeket, hanem a televízió és a pártok kapcsolatairól is részletes felvilágosítást adtak. Az ellenzékiek, akik előbb-utóbb szeretnének önálló tévéműsorokkal a magyar nyilvánosság elé lépni, megtudhatták, hogyan biztosít Angliában a televízió nagyjából azonos szereplési lehetőséget a pártoknak, hogyan osztják fel a műsoridőt. Különösen fontos ez a választási kampány idején. A sokféle tapasztalat közül Ruttner György kiemeli azokat, amiket a választások szabályaival kapcsolatban szereztek. A londoni beszélgetéseket a hét második felében vidéki választási körzetekben tett látogatásokkal egészítették ki, lehetőséget kapván arra is, hogy jelen legyenek egyes körzetek képviselőinek fogadóóráin. A választás egyik alapszabályának az tűnik - emelte ki Ruttner György, - hogy a pártok számára biztosított az esélyegyenlőség. Ami a demokrácia működését illeti, nem csupán szólam, hogy annak alulról kell érvényesülnie. Angliában ez a választókörzeteket jelenti. Ezek alapján szerveződik, ezekre összpontosul a politika. A pártok alapszervezetei is választókörzet szerint működnek, itt dől el a képviselőjelölt személye. Ez utóbbi lehet az előző periódus képviselője is, akinek éppen e lehetőség miatt megbízatása teljes ideje alatt keményen kell dolgoznia választói bizalmáért. Ezzel magyarázható, hogy a képviselő folyamatosan és részletesen tájékoztatja választóit mindarról, ami a Westminsterben történik. Igaz, ehhez minden lehetősége megvan, ez a főállása, és nem szenved hiányt segítségben, technikai felszerelésben. Érdekes tapasztalatnak nevezte Ruttner György azt is, ahogyan a választói névjegyzéket kezelik. Ezeket a helyi tanácsok tartják nyilván, és a listát minden politikai párt megkapja. Megjegyzendő, hogy mind a tanácsok, mind a parlament tisztségviselői politikailag függetlenek - mondotta Ruttner György. (folyt.)
1989. július 30., vasárnap 13:47
|
Vissza »
|
|
Magyar ellenzék - angliai látogatás, befejezés (3. rész)
|
A magyar ellenzékiek angliai látogatását nagy érdeklődés kísérte. Alkalmuk volt találkozni a legnagyobb angol lapok vezető újságíróival, s jelen volt a televízió stábja az egyes programokon. A 4-es csatornán sugárzott műsorban a küldöttség négy tagját kérdezték: Ruttner György, szabaddemokrata ügyvéd, Ravasz Károly, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, Rajk László, a Szabad Demokraták Szövetsége, és Jeszenszki Géza, a Magyar Demokrata Fórum képviselője adott áttekintést útjukról, tapasztalataikról, a magyar ellenzék helyzetéről. A kérdések között, amikre válaszoltak, szerepelt az, hogyan képzelik el az átmenetet, milyennek jósolják a választások utáni helyzetet, milyen lehetősége van a koalíciónak. Az MTI tudósítójának nyilatkozva, Ruttner György általános tanulságként a politikai kultúra hazai elsajátításának szükségességéről beszélt, s megjegyezte: az angliai út ehhez felmérhetetlen segítséget nyújtott. A brit vendéglátók több ízben hangoztatták, hogy eltökélt széndékuk a továbbiakban is megadni minden támogatást a magyarországi demokratikus fejlődéshez. A magyar küldöttség, amelynek a felsoroltakon kívül tagja volt még Krasznai Zoltán (Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság), Lukáts Miklós (Kereszténydemokrata Néppárt), Tirts Tamás és Vágvölgyi András (Fidesz), Vidos Tibor (TDDSZ), valamint Király Zoltán független képviselő, vasárnap hazautazott. +++
1989. július 30., vasárnap 13:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|