|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Fedél alatt Szolnok megye gabonatermése
|
1989. július 28., péntek - Szolnok megyében csütörtök estére befejeződött a gabonatermés betakarítása. A gabonával egyidejűleg raktárba került a borsó és a repce is. A betakarítás nehéz feladat elé állította az ezernyi kombájnost. A géppark jelentős része elöregedett - 12-15 éves - s a szezonra pénzszűkében mindössze negyvenöt arató-cséplőgépet tudtak vásárolni a gazdaságok. Az évek során kialakult kapcsolatok keretében, kölcsönösségi alapon az északi megyékből, illetve Szlovákiából érkezett 50 kombájn segítette a munkát a mezőkön.
A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának szakfelügyelete szerint a kombájnosok tüntető demonstrációja végülis nem késleltette az aratást. A Jászságban, a Nagykunságban és a Tisza völgyében mindenütt példás fegyelmezettséggel dolgoztak a kenyérnek való betakarításán. Az idén minden idők második legnagyobb búzatermését aratták-csépelték: a terméstálag megyei szinten meghaladja az 5.3 tonnát. A jó minőségű, magas sikértartalmú búzából 709 ezer tonna került a magtárakba. Szervezetten, jól dolgoztak a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat átvevőhelyei is. Ha kellett éjjel, nappal fogadták a szállítmányokat, zökkenőmentes volt az átvétel és - ami nem kevésbé lényeges - tíz napon belül fizettek az átvett gabonáért. A minőségi búza exportja is megkezdődött, a hét közepéig 46 ezer tonna acélos búzát indítottak útnak az ország határain túlra. (MTI)
1989. július 28., péntek 15:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|