|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Bush - a beszéd magyar értékelése
|
1989. július 12., szerda - Délután a nemzetközi sajtóközpontban Kovács László ismertette az első magyar reagálást George Bush beszédére, ami a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen hangzott el. Kijelentette:
- Értékelésünk szerint a beszéd megfelelt a várakozásainknak, és pontosan tükrözte azoknak a tárgyalásoknak a szellemét, amelyeket az Egyesült Államok elnöke tegnap este, illetve ma délelőtt a magyar vezetőkkel folytatott. A beszéd szelleme kifejezte a reformfolyamat támogatását, a beszédben szereplő konkrét ajánlatok, javaslatok pedig hozzájárulnak a magyarországi reformok további kibontakozásához. Nagyra értékeljük, hogy a beszéd említést tett a magyar külpolitikai nyitásról, arról, hogy Magyarország nyitott a világ, ezen belül Nyugat felé, és a vasfüggöny lebontásával is demonstrálta ezt. Úgy gondoljuk, hogy a beszédben szereplő konkrét javaslatok jó alapot adnak a magyar-amerikai együttműködés továbbfejlesztésére, a kereskedelempolitikai döntések, illetve kilátásba helyezett döntések javítani fogják az együttműködés feltételeit. Fontosnak tartjuk, hogy olyan kérdések szerepelnek a programban, mint például a környezetvédelem, vagy a magánszektor támogatása, és jelentősnek látjuk az együttműködés jövője szempontjából azt is, hogy a beszéd a csereprogramok anyagi támogatását is kilátásba helyezte, a tudományos csereprogramtól egészen az ifjúsági cserékig. Úgy gondoljuk, hogy mindez előre viszi a reformfolyamatot, a reformfolyamat pedig kedvezően hat vissza majd a magyar-amerikai együttműködés további elmélyítésére is - mondotta az államtitkár. (MTI)
1989. július 12., szerda 18:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|