|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Bush - kezdeményezések (2. rész)
|
Negyedikként az amerikai források a regionális környezetvédelmi központ létrehozásáról adtak tájékoztatást. Ebben kormányzati intézmények, társadalmi szervezetek, nem kormányzati szakértők vennének részt. A független szervezetet magánalapítványok és kormányzati hozzájárulások finanszíroznák. A környezetvédelmi problémák közül ez a központ egyebek között vizsgálhatja a határokon átnyúló szennyezés problémáit, a szennyező anyagok megsemmisítésének problémáját, olyan új energiaforrások feltárását, amelyek nem szennyezik a környezetet, és foglalkozhatna a biztonságos nukleáris technológia elterjesztésével is. Az elnök által bejelentett ötödik kezdeményezés a kulturális csere kibővítése Kelet-Európával. Bár az amerikai kormányzati szervek első helyre Lengyelországot és Magyarországot állítják, a csere bővítése kiterjed a térség más országaira is. Egyebek között tervezik több mint ötven jogi szakértő, parlamenti tisztségviselő amerikai látogatásának megszervezését; amerikai törvényhozási szakértők tapasztalatcseréjét az újonnan létrejövő törvényhozásokkal; a politikai pártok képviselőinek konzultációit; szakszervezeti vezetők cseréjét; mintegy 100 ezer könyv eljuttatását a térség országaiba; amerikai jogi és közigazgatási szakértők kiküldését vendégprofesszorként az érintett országok egyetemeire. Ugyancsak a tervek között szerepel a menedzserek továbbképzése, amerikai szakértők konzultációs látogatása. Támogatást nyújtanak majd az alapból a közvetlen cserelátogatások finanszírozásához is. A Magyarországgal megkötésre kerülő, hatodikként megemlített átfogó műszaki-tudományos megállapodás az amerikai szakértők szerint abból indul ki, hogy a magyar tudományos élet elsőrangú szakembereket tud mozgósítani. A szerződés részleteinek megtárgyalására Washingtonból rövidesen küldöttség érkezik Budapestre. Mindkét fél körülbelül 1 millió dollárt, illetve az annak megfelelő forintot biztosítana a csereprogram lebonyolítására. A hetedikként bejelentett intézkedés szerint a Békehadtest angol nyelvtanárokat küldene Magyarországra. Ez, a még Kennedy elnök által létrehozott önkéntes szervezet, amely jelenleg a világ 65 országában fejt ki tevékenységet, főként a szakmai képzés bővítése terén, már sokhelyütt foglalkozik az angol nyelv tanításával is, így a Budapestre és a megyékbe küldendő önkéntesek megfelelő szintű nyelvi oktatást tudnak majd biztosítani. (MTI)
1989. július 12., szerda 15:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|