|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Bush elnök és az európai kontrasztok (2.)
|
Lengyelországnak - Magyarországgal szemben - van egy Szolidaritás szervezete, amely tömöríti az ellenzéket. A szervezet fehér-piros színben pompázó feliratai éppen olyan jellegzetes elemei a lengyel tájképnek, mint a gyufásdoboz-szerű Polski Fiatok. S Magyarországgal szemben Lengyelországban a katolikus egyház jóval erősebb, aktívabb. A lengyel születésű II. János Pál pápa már háromszor járt hazájában. De a pápa - a magyar hatóságokkal évekig tartó kényes tárgyalások után - most rövidesen megteheti első utazását Magyarországra is. A kifogástalan állapotban lévő varsói templomok egyszerűen lélegzetállítóak és Gdansknak is megvannak a maga szép templomai. De a kikötőváros horizontját most - mint a történelem előtti idők dinoszauruszai - a hajógyár daruinak körvoanalai uralják; e daruk is kihalásra lettek volna ítélve, hacsak, mint egy tündérmesében, nem jelentkezik egy Lengyelországban született amerikai milliomosnő, aki tervet dolgozott ki az üzem ismét magánkézbe történő visszaadására. S Lengyelországhoz hasonlóan Magyarország is sokkal több tőkés beruházásra áhítozik. Budapest a hetvenes években hozzálátott a maga óvatos gazdasági reformjaihoz, amelyek eredménye az volt, hogy az ország bizonyos értelemben csillogó képet festett magáról. De a külföldi kölcsönöket veszteséges, állami vállalatokba pumpálták - s megnyomták a változások fékjét. Most pedig a kormányzó kommunista párt a szabadpiaci gazdaság felé vezető törekvések motorja, s a párt az is, amely tárgyal a gombamód szaporodó ellenzéki csoportokkal, mégpedig a jövő évben tartandó szabad választásokról. De amikor este kigyulladnak a lámpák, fiatal párok sétálnak a legendás Duna partján, a külföldi látogatók elfeledhetik a gazdasági és a politikai változások megpróbáltatásait, s úgy érzik, amint a régi szép időkbe jutottak volna vissza - a Régi Jó Világba.+++
1989. július 12., szerda 14:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|