|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Botrány a Hungaroringen - Klammer autóval is gyors (1. rész)
|
1989. július 9. vasárnap (tud) - Rekkenő hőségben került sor a magyar pályaautó bajnokság harmadik futamára a Hungaroringen, amelyet a Hungária Biztosító Kupáért futottak. Az I-es divizióban megismétlődött a szombati sorrend, hiszen Bense István győzött Károly Balázs előtt, aki nagy küzdelemben szerezte meg a harmadik helyet Balázs Gábortól. A II. divizióban egy pillanatig sem lehetett kétséges, hogy a Spa-i 24 órás versenyre készülő Cserkuti József győz. Őt szorosan követte klub- és márkatársa, az ugyancsak BMW M3-ast vezető Szász László. A III. divizió rajtja után sajnálatos események történtek, mert a Formula Fordot vezető Richter Ernő és a tavalyi magyar bajnok Szigetvári Mátyás összezárt a második sorból rajtoló Móczár Péter előtt. A rutinosabb Szigetvári Mátyás idejében észbekapott, jobbra rántotta a kormányt, és nem ért hozzá a kétüléses, Móczár Péter vezette BMW-hez. Nem így Richter Ernő, aki az ütközés után fölrepült a levegőbe, és jónéhány szaltó után a box betonfaláról pattant vissza az út közepére. Csodával határos módon csak Richter Ernő sérült meg, három öltéssel varrták össze a sebét, ám ami ezután következett, az a magyar autósport szégyenfoltja. Kovács Sándor a depóba beálló Móczár Pétert egy gumiabronccsal próbálta kiütni az autójából, majd szabályos ökölpárbaj kezdődött, amelyben nem lehet tudni, hogy milyen alapon, több önmagát szakértőnek és menedzsernek valló néző is beavatkozott. Mivel a Hungaroringen osztrák bajnoki futamot is bonyolítottak vasárnap, mindez mintegy 200 osztrák autós szeme láttára történt, így bizony szegénységi bizonyítvány a magyar autósportról. A kínos incidens után azért az osztrák túraautó bajnoki futamot is lebonyolították, amelyet az egykori olimpiai bajnok síző Franz Klammer nyerte. Óriási és kellemes meglepetés volt, hogy Cserkuti József, annak ellenére, hogy kétszer is leállt a kocsija, remek autózással a második helyen végzett. (folyt.köv.)
1989. július 9., vasárnap 19:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Botrány a Hungaroringen - Klammer autóval is gyors (2. rész)
|
Eredmények: I. divizió: 1. Bense István (Lada) 22:45.03 p 2. Károly Balázs (Lada) 22:47.65 II. divizió: 1. Cserkuti József (BMW M3) 19:59.01 p 2. Szász László (BMW M3) 19:59.67 III. divizió: 1. Kövesdán András (BMW 325) 20:34.5 p osztrák túraautó bajnoki futam: 1. Franz Klammer (Mercedes 190) 25:55.99 p 2. Cserkuti József (BMW M3) 26:09.28 3. Szász László (BMW M3) 26:11.24 +++
1989. július 9., vasárnap 19:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|