|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Időjárás-jelentés
|
1989. július 9., vasárnap - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Nyári meleg idő, helyi zivatarokkal Szárazföldünk legnagyobb részén folytatódik a meleg idő, Közép-Európában a hőmérséklet csúcsértéke átlagosan 5-9 fokkal haladja meg a sokéves átlagot. A Skandináv-félsziget déli része fölött ciklon örvénylik, ennek hidegfrontja hétfőn már megközelíti a Kárpát-medence nyugati térségét, változékonyabb időre számíthatunk, kissé mérséklődik a hőség. Szombaton Magyarországon általában 13-15 órán át sütött a nap, igen meleg idő volt, a délutáni órákra 29 és 35 fokig emelkedett a hőmérséklet. Csak északnyugaton alakult ki egy-egy zápor, zivatar. Rajkáról 11 mm-t jelentettek. Vasárnap hajnalra 15 és 21 fok közé hült le a levegő. Délelőtt is derült, napos idő volt és már 11 órára 27 és 31 fokig melegedett fel a levegő. A Balaton vizének hőmérséklete 11 órakor Siófoknál 25 fokos volt. Szombaton a hőmérséklet napi középértéke Budapesten 26,8 fok volt, ez 5,0 fokkal magasabb, mint a belvárosban mért sokéves átlag. Vasárnap 12 órakor Budapesten 32 fokot mértek a tengerszintre átszámított légnyomás 1016 hpa, nem változik. Várható időjárás hétfő estig: ----------------------------- Eleinte folytatódik a többnyire derült idő, az átmeneti gomolyfelhőképződésből legfeljebb északnyugaton lehet egy-egy zápor, zivatar. Hétfőn nappali gomolyfelhőképződés várható - főként nyugaton és északon - alakul ki zápor, zivatar. Egy-egy erős zivatarban felhőszakadás és jégeső is lehet. A változó irányú szél hétfőn a Dunántúlon északnyugatira fordul és néhol megerősödik. Meleg marad az idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 20 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn északnyugaton 30, másutt 35 fok körül valószínű. Várható időjárás Budapest területére hétfő reggelig: ---------------------------------------------------- Kevés felhő, száraz idő várható. Mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet késő este 28, hétfőn hajnalban 20 fok körül valószínű. A Duna vízállása Budapestnél 370 cm, a víz 19,9 fokos. (MTI)
1989. július 9., vasárnap 12:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|