|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Hétvégi sportmüsor (2. rész)
|
julius 1., szombat (folyt.) --------------------------- vizilabda: Technoimpex Kupa, nemzetközi női torna, Sopron, Egyesült Államok - Magyarország, 12 ó Hollandia - Egyesült Államok 17.30 ó IBV, Sopron: Szovjetunió - Kuba, 9 ó Lengyelország - Csehszlovákia 10 ó Bulgária - Magyarország 10 ó Csehszlovákia - Szovjetunió 15.30 ó Bulgária - Lengyelország 16.30 ó Magyarország ,,A,, - Kuba, 18.30 ó Osztályozó az NB I-ért: BVSC - Tipográfia Hajós A. uszoda, 12 ó julius 2., vasárnap ------------------- atlétika: a nyilt Budapest-bajnokság második napja, Népstadion, 15 ó autósport: Bosch Mecsek-Pannon hegyiverseny, Pécs Abaligeti ut, Mecsek hegyipálya, 9 ó evezés: Jásdi Sándor emlékverseny, csepeli evezőspálya, 9 és 15 ó ijászat: MALÉV Kupa, nemzetközi verseny, MALÉV-Pálya 9 ó kajak-kenu: felnőtt válogató verseny, Fadd-Dombori, 9 és 13.30 ó kerékpár: összevont területi, országuti csapatbajnokság, Debrecen, husszupályi országut 14-es kilométerkő, 10 ó könnyübuvár sport: uszonyos és buváruszó OB, 9 ó labdarugás: IFC-Panasonic Kupa, Váci Izzó - FCS Tirol, Vác 17 ó lovassport: hortobágyi lovasnapok, dijugrató Világ Kupa, mátai lovaspálya, 8 ó motorsport: salakmotoros csapatvilágbajnokság, a Hungária Biztositó Kupáért, Nyiregyháza, 10 ó Nemzetközi motocross viadal, Kiskunlacháza, 13.30 ó sportlövészet: Aranyhomok Kupa, Kecskemét, MHSZ-lőtér, 9 ó tenisz: Mineralimpex Kupa, Majoros István emlékverseny, Pasaréti ut, 14 ó torna: IBV, szerenkénti döntők, Békéscsaba, Sportcsarnok, 10 ó vitorlázás: Centrum Kupa, Balatonfüred, 10 ó EGIS Kupa, nagyhajós verseny, Csopak, 10 ó RAMOVILL Kupa, Fertő-tó, 10 ó vitorlázórepülés: Nemzeti bajnokság, Szeged, 9 ó (folyt.köv.)
1989. június 30., péntek 10:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|