|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Romlott a Komárom megyei tsz-ek pénzügyi helyzete - Aratási demonstrációra készűlnek (1. rész)
|
1989. június 22., csütörtök - Az idén tovább romlott a Komárom megyei termelőszövetkezetek pénzügyi helyzete - állapították meg a megyei tsz-szövetségnél csütörtökön rendezett tanácskozáson. A gazdaságok többségében erősen lelassult a vagyongyarapodás, csökkent a tagok reálbére.
A tanácskozáson többen is szóvátették a termelőszövetkezetek kiszolgáltatottságát; a monopol helyzetben lévő ipari üzemek sokszor indokolatlanul és meglepetésszerüen emelik az árakat. Példaként említették, hogy a mész csomagolásához szükséges zsákok árát egyik napról a másikra ötven százalékkal megemelte az ipar. A tanácskozás részvevői javasolták a mezőgazdaságba áramló eszközök és anyagok árváltozásának folyamatos megfigyelését és azt, hogy a tsz-ek egységesen lépjenek fel minden központilag nem tervezett ipari áremelés ellen. Kifogásolták, hogy az ugyancsak monopol helyzetben lévő váltókibocsátok előnytelen üzleteket kényszerítettek a megye termelőszövetkezeteinek egy részére. Az idén súlyosbította a tsz-ek pénzügyi helyzetét a fizetési fegyelem romlása, partnereik fizetőképtelensége. A szövetkezetek kintlevősége egy év alatt 42 százalékkal emelkedett. Az Állami Húsipari Vállalat peldául hét tsz-nek húszmillió forinttal tartozik. A megbeszélésen kezdeményezték, hogy ezek a gazdaságok keressenek pontosabban fizető vevőt, s az ÁHV-val pedig bontsák fel szerződésüket. A nehéz pénzügyi helyzetben szinte sorsdöntő szerepe lett a megyében a kölcsönös tágomatási alapnak, amit évekkel ezelőtt hoztak létre egymás segítésére a tsz-ek. Ma már a megye valamennyi közös gazdasága tagja ennek a támogatási alapnak, amelyből átmeneti fizetőképtelenségük esetén a szövetkezetek. Tavaly például 680 millió forint kölcsönt folyósítottak a gazdaságoknak a támogatási alapból; ez erősítette kockázattűrő képességüket. (folyt.köv.)
1989. június 22., csütörtök 16:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|