|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
A Radikális Párt kongresszusa - első nap (1. rész)
|
1989. április 22., szombat - A Radikális Párt budapesti kongresszusának első napján Marco Pannella, a párt alapítója, európai parlamenti képviselő elnökölt. Megköszönte a magyar kormánynak, hogy lehetővé tette e tanácskozás megrendezését, itt, ,,Európa szívében,,, Magyarországon. Ezután külön-külön üdvözölte a jelenlévő személyiségeket és delegációkat. Az MSZMP KB-t Major László pártszóvivő képviselte, a Hazafias Népfront delegációját Major István, a nemzetközi osztály vezetője, a Fővárosi Tanácsot pedig Pénzes János elnökhelyettes. A magyar parlament is küldöttséggel vesz részt a radikálisok e fórumán. Az alternatív csoportok színeiben is jelen vannak meghívottak, így az MDF, az FDSZ, a FIDESZ, a Szociáldemokrata és a kisgazdapárt vezető tagjai.
Major László átadta a kongresszus küldötteinek az MSZMP KB és Grósz Károly főtitkár üdvözletét. Olasz nyelven elhangzott üdvözlő beszédében elmondta: amikor a magyar kormány igent mondott a Radikális Párt kérésére, hogy kongresszusát Budapesten tarthassa, mind az ország európai hagyományait, mind a jelenlegi magyarországi helyzetet figyelembe vette. Olyan ország ez, amely jelenlegi súlyos gazdasági gondjai és társadalmi feszültségei közepette is meg akarja teremteni az igéretesebb és biztosabb jövő feltételeit, keresve a beilleszkedés lehetőségét az európai országok nagy családjába - hangsúlyozta. Meggyőződésünk, hogy nem létezhet másfajta, mint egy mesterséges megosztottságoktól mentes Európa, olyan, amely minden államot, így a kelet- és közép-európai országokat is magában foglalja - tette hozzá. Major László kiemelte, hogy pártja az ideológiák, a pártok, a mozgalmak demokratikus pluralizmusának a híve. A magyar kommunisták szeretnének együttélni más ideológiákkal a kölcsönös türelem szellemében, s a lehetséges közös platformokat keresik. Az MSZMP egy jobb európai együttműködés érdekében kettős cél megvalósítását tartja szükségesnek: az egymással szemben álló katonai tömbök demokratizálódását, azután pedig minden tömb feloszlatását - fejtette ki az MSZMP szóvivője. (folyt.köv.)
1989. április 22., szombat 21:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Radikális Párt kongresszusa - első nap (2. rész)
|
Bruno Zevi, a párt elnöke ezután a kongresszus elé terjesztett a radikálisok felhívását tartalmazó dokumentumot. Az okmány felvázolja a párt eddigi tevékenységét, a szabadságjogokért, a demokráciáért folytatott küzdelmének fő állomásait. Emlékeztetett: 1975 óta a Radikális Párt 25 népszavazást kezdeményezett, több mint 30 millió aláírást gyűjtött, tagjai 3500 kilométernyi tüntető menetet rendeztek, 1300 napon át folytattak éhségsztrájkot, 1280 napot töltöttek börtönben meggyőződésükért. A párt politikai célkitűzései között szerepel az egységes Európai Egyesült Államok megteremtése, a totalitarizmus elleni küzdelem, az emberi jogokért való fellépés, az éhezés, a fegyverkezési hajsza elleni harc, a jogállam megszilárdítása, a környezet védelme. Korunk e nagy problémáit csak nemzetek feletti alapon, a nemzeti határokat túllépve lehet megoldani. A radikálisok nem vesznek részt semmiféle választási pártharcban, az erőszakmentességet hirdetik. Sergio Stanzani, a párt főtitkára ezt követően felolvasta a küldöttek előtt a radikálisok politikai szemléletét megfogalmazó beszámolóját. Ebből kiderült, hogy a Radikális Párt tovább akarja vinni, sőt meg akarja gyorsítani az Európai közösség egyesülési folyamatát, harcol a tekintélyuralmi rendszerek ellen, minden erejét a harmadik világot sujtó éhinség és elmaradottság felszámolásának szenteli, az emberiség túlélése érdekében felhívja a figyelmet a környezetvédelemmel kapcsolatos legsürgősebb feladatokra. A főtitkár kifejtette a párt Európa-eszméjének lényegét, hangoztatva: az Európai Egyesült Államok nem cél, hanem eszköz a sürgős gondok orvoslására. Sergio Stanzani elemezte a ,,létező demokrácia,, néhány nyugat-európai országban működő rendszerének ellentmondásait, külön fejezetet szentelt a Szovjetunióban, Lengyelországban és Magyarországon kibontakozó ,,új tavaszoknak,,. Hangsúlyozta, hogy a radikálisok fontosnak tartják a peresztrojka legfrisebb fejleményét, amely a létező szocializmus országaiban és a Szovjetunióban a jogállam és a jog társadalma kialakítását segíti elő. A reformfolyamat Magyarországon egy alkotmányozási fázis elindítása, a pluralista demokrácia irányába fejlődik - mondotta. A kongresszus küldötteihez üdvözlő táviratot intézett Lech Walesa, a lengyel szolidaritás vezetője, valamint Habsburg Otto, az Európai Parlament képviselője. A kongresszusi teremben résztvevők között feltünést keltett Cicciolina (Staller Ilona) radikális párti képviselő, magyar származású pornó-sztár jelenléte. A kongresszus vasárnap folytatja munkáját. (MTI)
1989. április 22., szombat 21:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|