|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
MDF-sajtótájékoztató Debrecenben (1. rész)
|
1989. április 15., szombat - Az eddiginél markánsabb politikai arculat kialakítására és a helyi közéletben való aktívabb részvételre törekszik a Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezete - ezt szombaton sajtótájékoztatón jelentette be Gali Ákos, a szervezet új, a csütörtökön tartott tisztújító közgyűlésen megválasztott ügyvezető elnöke. Elmondta, hogy a közgyűlésen elfogadott alapszabályuk értelmében a jövő héten kérik cégbírósági bejegyzésüket.
Gali Ákos kedvezőnek ítélte, hogy a jövőben az MDF konkrétan is bekapcsolódhat a lakosság egészét érintő döntési folyamatok előkészítésébe: Hajdú-Bihar megye és Debrecen város tanácsainak ülésein ezentúl tanácskozási joggal vehetnek részt az MDF képviselői, s előzetes véleményezésre megkapják a végrehajtó bizottsági ülések anyagait is. A Demokrata Fórum helyi szervezete - ama véleményét fenntartva, hogy a munkahelyekről vonuljon ki minden politikai szervezet - programjának megismertetését kezdeményezte 47 debreceni üzemben, vállalatnál. Ajánlkozó levelükre 13 vállalattól kaptak választ, ebből kettő volt elutasító: a Debreceni Baromfifeldolgozó Vállalat közegészségügyi okokra, a Tartósítóipari Kombinát pedig a dolgozók elfoglaltságára hivatkozva hárította el a bemutatkozás lehetőségét. A Magyar Gördülőcsapágy Művekben előzetes vezetői egyeztetéshez kötötték az akciót, amit bár furcsállott, de vállalt az MDF. A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy - a debreceni MDF-tagság kezdeményezésének megfelelően - ezentúl aktívabbá válik tevékenységük. Május 1-jén felvonulásra hívják a debreceni független szervezeteket, s a Nagyerdőben önálló ünnepséget tartanak. Idei programjukban országos szakszervezeti fórum megrendezése is szerepel, amelyre többek között meghívják Nagy Sándort, a SZOT főtitkárát is. Ugyancsak a debreceni MDF szervezet vendége lesz ebben az évben Habsburg Ottó. Ezzel kapcsolatban Gali Ákos kijelentette, hogy a meghívás mögött semmilyen restaurációs politikai szándék nincs, Habsburg Ottót mint az Európa Parlament képviselőjét, s a magyar ügyek ottani szószólóját látják vendégül. (folyt.köv.)
1989. április 15., szombat 19:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
MDF-sajtótájékoztató Debrecenben (2. rész)
|
A Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezete Nagy Imre és társai budapesti temetésének napján, június 16-án ökumenikus istentisztelettel kezdődő együttes megemlékezésre szólítja fel a helyi független szervezeteket. Gali Ákos ügyvezető elnök sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy szervezetük csatlakozik ahhoz a független kerekasztal-megbeszéléshez, amelyet a Szabad Demokraták Szövetségének debreceni csoportja kezdeményezett. A fórumnak az lesz az elsődleges célja, hogy a helyi önálló, független szervezetek egységes álláspontot alakítsanak ki az ország, s ezen belül a hajdú-bihari megyeszékhely jövőjét illető legfontosabb kérdésekben. (MTI)
1989. április 15., szombat 19:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|