|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
1956 - szovjet televízió
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. február 9. csütörtök (MTI-TUD.) - A szovjet tömegtájékoztatásban elsőként csütörtök este a Vremja című tévéhíradó foglalkozott részletesebben az 1956-os események megítélése körül kibontakozott magyarországi vitával. A tudósítás, amely egyúttal képet adott a jelenlegi magyarországi helyzetről is, kiemelte, hogy az MSZMP KB pénteki ülését megelőző napokban a téma a magyar közvélemény érdeklődésének homlokterébe került.
A beszámoló utalt arra, hogy Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP PB tagja rádiónyilatkozatában - a történelmi albizottság kutatásaira hivatkozva - az 1956-os magyarországi eseményeket népfelkelésként jellemezte. Ez a kijelentés a tudósítás szerint váratlan volt. Grósz Károly főtitkár, Németh Miklós miniszterelnök és más vezetők ezután érvekkel alátámasztva utasították vissza a történelmi tények effajta értelmezését, s azt, hogy ezeket a messzemenő következtetéseket egy ember vonta le és tette közzé a Központi Bizottság helyett, mondotta a tudósító. A vitával összefüggésben a riporter idézte az egyik budapesti kerület pártszervezetének véleményét, amely szerint nem szabad összekeverni a tömegek törekvését és az ellenforradalmárok fehér terrorba hajló cselekedeteit. A szovjet tévé budapesti tudósítója elmondta: Magyarországon aggasztja az embereket, hogy a jelenlegi politikai helyzet és a vezetők közötti nézeteltérés növekvő társadalmi feszültségek közepette alakult ki. - Áremelésekkel, a munkahelyek csökkentésével, a fogyasztás visszafogásával nem lehet megoldani a magyar gazdaság és a társadalom minden gondját - hangzott el a riportban, utalva arra, hogy ez a gondolat hatotta át a fővárosban megtartott szakszervezeti nagygyűlést is. Ezen Nagy Sándor, a SZOT főtitkára határozottan leszögezte: a szakszervezetek a dolgozók anyagi terheinek csökkentéséért lépnek fel. +++
1989. február 9., csütörtök 21:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|