|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Antall - díszvacsora, amerikai értékelés (1.rész)
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1990. október 19. péntek (MTI-TUD) - George Bush
elnök és felesége csütörtökön este díszvacsorát adott a Fehér Házban
Antall József miniszterelnök és felesége tiszteletére. Az eseményen
jelen volt az amerikai kormány, a törvényhozás több tagja, a
gazdasági, a szellemi, a társadalmi élet kiemelkedő személyiségei,
köztük jeles magyar származású amerikaiak, mint Teller Ede
atomfizikus, Tony Curtis színművész, valamint az amerikai magyar
egyházak vezető képviselői.
Bush elnök és felesége az amerikai és magyar zászlókkal díszített Fehér Ház bejáratánál fogadta vendégeit. Az elnöki és a miniszterelnöki pár negyedórát együtt töltött, ekkor nyújtották át az ajándékokat: George Bush orvostudományi könyvsorozatot ajándékozott a magyar miniszterelnöknek, aki ismeretesen orvostörténész, míg Bush elnök herendi teáskészletet kapott.
A tengerészgyalogosok zenekarának harsonahangjaira vonult be a feldíszített ebédlőterembe az elnöki pár vendégeivel. Elsőnek Bush elnök mondott pohárköszöntőt. Szólt arról, hogy az Egyesült Államoknak csaknem kétmillió magyar származású polgára van, köztük a tudomány, a zene nagyságai. Az amerikaiak csodálják a magyarság olyan hőseit, mint az államalapító Szent Istvón, vagy Bartók és Kodály, a Nobel-díjas tudósokat, vagy Hunyadi Jánost, aki útját állta az idegen hódításnak s akinek emlékére a katolikus templomokban máig delente harangoznak.
- A hősök öröksége ma jobban összeköti az amerikai és a magyar népet, mint valaha. S összefűzi népeinket kemény munkájuk, a közösség szolgálata, az odaadás a vallás iránt - és természetesen a szabadság lángoló szeretete. Az önök bátorsága, különösen az elmúlt két évben, kivívta csodálatunkat, példájuk ösztönzést adott nekünk - állapította meg az amerikai elnök.
Bush elmondta, hogy a vasfüggöny darabja, amelyet tavalyi budapesti látogatásán kapott, máig ott van irodájában, mint a magyar bátorság jelképe. - E döntésük, hogy megnyissák a határt, felszabadította az erőt, amely segített átformálni Európát s végül lerombolta a berlini falat. Ha Kossuth ma itt lehetne, láthatná, hogy álma, a szabad, demokratikus Magyarország valóra vált. Emeljük poharunkat - mint Kossuth fogalmazott - a szabadság hajnalcsillagára, s mint himnuszuk felejthetetlenül mondja: Isten áldd meg a magyart - fejezte be pohárköszöntőjét az amerikai elnök. (folyt.)
1990. október 19., péntek 07:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|