|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél Nyers Rezsőnek, az MSZMP elnökének (2. rész) (OS)
|
Az alternatívaként felajánlott második magyar javaslat engedékenyebb a csehszlovák fél - szakmailag indokolhatatlan - sürgetései iránt. E javaslat értelmében a munkálatokat és a bősi erőmű átadását csak egy évvel halasztanák el, de az elkészült erőművet csak alapüzemben vagy korlátozott csúcsüzemben üzemeltetnék. A nagymarosi erőmű megépítéséről való döntésre (ha nincs Bősnél teljes csúcsrajáratás, akkor a nagymarosi vízlépcsőre nincs szükség) csak a dunakiliti-bősi komplexum üzemi tapasztalatai alapján kerülne sor. E változat szerint tehát a szennyezett Duna-víz felduzzasztásának vízminőségi következményeit és a létesítmények földrengésekkel szembeni állékonyságát nem előzetes tudományos vizsgálatok, hanem utólagos tapasztalatok alapján döntenék el, a már bekövetkezett károk alapján ítélnének. Ez a megoldás nemcsak borzasztóan költséges - a jelenleg mintegy 60-65 százalékban kész létesítmény befejezésének költségein túl még az esetleg szükségessé váló bontás és helyreállítás költsége is terheli -, de morálisan is megengedhetetlen. A bekövetkező vízminőségromlás ugyanis a felső létesítménynél is mintegy 2,5 millió ember egészséges ivóvizét fenyegeti - Szlovákiában -, és mai ismereteink szerint az elmérgeződött talajvíz többé már nem, illetve a duzzasztás megszüntetése után is csak évtizedes tisztítások után lenne ,,eredeti,, állapotába visszahozható. Az Ellenzéki Kerekasztal Németh Miklóshoz intézett július 17-i nyílt levele - amelyben azt a fajta kompromisszumot ,,második internacionalista segítségnyújtás,,-nak minősítik Csehszlovákia nemzetei ellen - e kifelé engedékenyebb megoldás súlyos belpolitikai következményeire is rámutat, megjósolva, hogy az ,,véget vetne hazánkban a nemzeti közmegegyezés felé tartó fejlődésnek,,. A két, írásban átadott magyar javaslat között a csehszlovák fél a tárgyalásokon nem választott. Nyitottnak bizonyult viszont dr. Udvari László közlése szerint a csehszlovák kormányfő arra, hogy a helyzet megítélésében pártatlan nemzetközi szakértőket is bevonjanak. Erről várhatóan a hamarosan folytatódó szakértői szintű magyar-csehszlovák egyeztetések eredményeként, vagy a legkésőbb október végéig sorra kerülő újabb kormányfői találkozón születik döntés. A magyar kormánynak a tárgyalások kedvezőtlen kimenetele esetén is elhatározott szándéka nemzetközi szakértői testület felállítása. (folyt.köv.)
1989. augusztus 21., hétfő 20:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|