|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó képviselőinek tanácskozása
"Olyan politikai és társdalmi helyzetet, légkört kell
teremteni, amelyben bárki, félelem nélkül nemzeti vagy etnikai
kisebbséginek, illetve ezekhez tartozónak vallhassa magát.
- Konkrét segítséggel, felvilágosítással és más módon az adott
településen közre kell működni abban, hogy a nemzeti és etnikai
kisebbségek a helyhatósági választáson élhessenek az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kínálta
lehetőségekkel.
A tanácskozás résztvevői megengedhetetlennek tartják azt, hogy a
kisebbségeket bármely párt pártpolitikai célokra használja fel.
Megállapítják azt is, hogy az 1990. szeptember 30-án esedékes
helyhatósági választást a kisebbségi problémák megoldásának csak
egyik, bár jelentős állomásának tekintik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Interjú Kállay Kristóffal
"- Kállay Kristóf vagyok, idén április 8-ikától a magyar
parlament egyik tagjaként tevékenykedem, független képviselőként
jutottam be Szabolcs megyéből, azon belül is Nagykálló körzetéből.
- Ez a Nagykálló nagyon ismerős, egy jól ismert Kállay képviselő
jött onnét: Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök. Milyen
rokonságban van - volt - vele?
- Nagyapán volt.
- Képviselő úr, milyen volt a megválasztása ezzel a névvel -
segített a név, vagy pedig ártott?
- Valószínűleg segített, bár kétségtelenül megpróbálták
kihasználni azt is, hogy ezzel ártsanak, de ez nem sikerült. Tehát
ahol ismerték a család nevét, ott kifejezetten jól csengett ez a
név.
- Milyen nagy a kerület?
- 60 ezer fő, ezen belül körülbelül 40 ezer fő, aki
választóképes.
- Hogyan oszlanak meg a helységekben?
- Nagykálló mint város, 16 község van és 20-30 tanya.
- Hogyhogy képviselő úr függetlennek lépett föl? Nem talált
pártot, amelyik az ön ízlése szerinti volt?
- Pártot többet is találtam ugyanis most vagyok független
képviselő, de a rajtnál három párt támogatott, mégpedig a Fidesz, a
szabaddemokraták és a kereszténydemokraták - csak abban maradtunk,
hogy nem csatlakozom egyikhez sem, hanem függetlenül tevékenykedek."
|
|
|
|
|
|
|
Berlini fal - NDK lapok (1. rész)
|
Berlin, 1989. augusztus 12. szombat (MTI-ADN/Reuter/AFP/DPA/TASZSZ) - A berlini falépítés évfordulójának előestéjén valamennyi központi napilap kommentárt, a Neues Deutschland és a Berliner Zeitung pedig ezen kívül egy-egy egész oldalas dokumentációt, illetve fotóösszeállítást közöl a témáról. Huszonnyolc évvel ezelőtt, 1961. augusztus 13-án keződött meg a berlini fal építése és az NDK-NSZK államhatár megerősítése.
A Neues Deutschland, a központi pártlap szombati vezércikkében a már ismert érveket megismételve leszögezi, hogy a fal mindaddig állni fog, amíg meg nem szűnnek a felépítését szükségessé tévő feltételek, ,,márpedig - írja - ezek a feltételek továbbra is fennállnak,,. A központi pártlap illuzórikusnak és kudarcra ítéltnek nevezi a fal eltűntetésére irányuló nyugati törekvéseket és kifejti: Keletnek és Nyugatnak egyaránt érdekében állt, hogy rend legyen azon az érzékeny határon, amelyen a két világrendszer néz farkasszemet egymással koncentrált katonai erejével. A Neues Deutschland visszatekint a fal megépítésének körülményeire. Azt írja, hogy két folyamat jellemezte az akkori időket. Imperialista körök részéről egyrészt kisérlet történt arra, hogy a nyított államhatárokat kihasználva gazdaságilag kifosszák és politikailag destabilizálják az NDK-beli munkás-paraszt hatalmat, másfelől ,,folytak a közvetlen katonai előkészületek arra az X-napra, amelyen Springer úr álmainak megfelelően a nyugatnémet hadsereg bemasírozott volna a Brandenburgi Kapun,,. A lap szerint nyugati agresszív körök megkérdőjelezték a II. világháború következményeként kialakult európai határokat és az imperalizmus javára akarták kiigazítani a meglévő helyzetet. - Amint közeledett a szocializmus európai előörse elleni támadás napja, a Varsói Szerződés államai azt javasolták az NDK kormányának, hogy vegye ellenőrzése alá a 164 kilométeres nyugat-berlini és az 1378 kilométeres NSZK határt. Ezzel a rövid előkészület után fegyelmezetten és hatékonyan végrehajtott akcióval keresztezték az imperialista terveket, megvédelmezték a békét és a szocializmust - írja a Neues Deutschland. A Reuter brit hírügynökség megjegyzi: a kommentár nem tesz említést arról, hogy a fal megépítése a menekültáradat leállítását szolgálta, s arról sem, hogy NDK állampolgárok százai most úgy kerülik meg a falat, hogy a lazábbá vált magyar-osztrák határon próbálnak meg Nyugatra jutni. (folyt.)
1989. augusztus 12., szombat 16:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|