Rendszerváltás és az MTI

	Az MDF belső állapota
--------------------- Washington, 1990. november 26. (Amerika Hangja, Világhíradó, Szénási Sándor) - Meghatározó személyiségek távoznak az MDF elnökségéből, illetve jelzik már most, hogy a hamarosan sorra kerülő országos értekezleten nem jelöltetik magukat a pártvezetésbe. Az alapító Bíró Zoltán után, aki az MDF-ből is kilépett, most Lezsák Sándor ügyvezető alelnök is közölte, más módon szeretné szolgálni pártjának ügyét, és Kulin Ferenc parlamenti képviselő sem óhajt tovább az első vonalban maradni, és kívülük még többen is. A bomlási folyamat ezzel látványos lett az ország első számú pártjában, bár hangsúlyozzák, hogy egyszerűen a profizmus előtérbe helyeződéséről van szó. Az az értelmiségi, főképpen írói réteg, amely Lakitelken megalapította az MDF mozgalmát, ideológiai arculatot adott neki - ha éppen zavarosan is -, most visszavonul a politikából a közéletbe. A nyilatkozatok azt érzékeltetik, hogy a kezdőrúgást ők elvégezték, most jöjjenek azok, akik focizni is tudnak. A helyzet természetesen nem ilyen egyszerű, és főképpen nem ilyen békés. Az ország, a gazdaság válsága felerősítette és egyben tragikussá is tette azokat a különbségeket, amelyek eleve jelen voltak abban a gyűjtőpártban, amely leszámítva a kormányképviselő parlamenti frakciót, ma is inkább mozgalomként jellemezhető. És ezek a különbségek most személyes döntésekben válnak elhatárolódásokká. Látható, hogy Lakitelek, az alapítás szelleme hirtelen nosztalgiák tárgya lett. A sátor, amely alatt ülve három évvel ezelőtt többféle csoport egyezett meg a békés és a kommunista párt reformszárnyával közösen felvállalt rendszerváltásban, ma úgy tűnik fel, mint a pusztaszeri vérszerződés reinkarnációja. A vezető szerephez jutott emberekről úgy szólnak, mint alapító atyákról, mint öreg, bölcs és tekintélyes emberekről, akik mintha nem is mozgalmat indítottak volna el, de egy országot hoztak volna létre. 1987 pedig akként tűnik fel, mintha 100 éve lett volna. (folyt.) 1990. november 26., hétfő
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Az MDF belső állapota - 1. folyt.
Lezsák Sándor végül is egy három éves pártról volt kénytelen a múlt hét végén kijelenteni, hogy az nem fáradt el, nem zsibbadt el, még meg tud újulni. Hát mi megújítanivaló van egy ilyen fiatal képződményen? Mi öregedhetett el benne ilyen gyorsan? A kérdést csak az teheti fel csodálkozva, aki nem ismeri a magyar változások szédítő sebességét, amelyben eszmék és irányzato azért is használódhattak el ilyen nagy gyorsasággal, mert a kezdet kezdetén sem voltak szervesek, kidolgozottak és átgondoltak. Antall József amikor Bíró Zoltán után az MDF elnöke lett, egy kompromisszummal három tételben jellemezte pártját: nemzetinek, kereszténydemokratának és konzervatívnak. Vagyis ő összefoglalta azt, ami markánsan megjelent; de ami megjelent, részben a két háború közötti magyar történelem irányzataira épült, tehát utánzatíze volt, alapja kevesebb, részben a nyugat-európai pártvonulatokra, amelyek még, vagy már nem voltak érvényesek Magyarországon, de a legjobb esetben is mást jelentettek Budapesten, mint például Bonnban, vagy Rómában. Mindezt figyelembe véve a nosztalgia, az indulás Lakitelek után érthető lehet, de nem egészen megalapozott. Lakitelek szándék volt, és értelmiségi gyűlde, értelemszerűen akkor még a magyar valóság teljes ismerete nélkül, ebből következően pedig nagyon ideologikus. Ez bosszulja meg most magát. A magyar közvéleményt ugyanis mérthetetlenül nem érdeklik a nemzetről szóló veretes szavak, a konzervatív eszmerendszer, és a valláserkölcsről szóló prédikációk. Ez utóbbira egyébként jellemző, hogy a hitoktatás óriási kampánya ellenére, vagy tán éppen azért, a vallásoktatásra jelentkezők száma messze alatta maradt a várakozásnak. A hit körüli propaganda ebben a bensőséges lelkiismereti ügyben inkább elriasztotta az embereket. (folyt.) 1990. november 26., hétfő
Vissza »

	- Az MDF belső állapota - 2. folyt.
Az előbbiek következtében azt is el lehet mondani persze, hogy a népies vonal képviselői érzik most úgy, hogy távozniuk kell, hiszen Lezsák, Kulin is bizonyos fokig, az egyre többet bírált Csurka is jellemzhetők ezzel a vonulattal. És az sem véletlen, hogy Csengey Dénest is sokan támadják mostanában, éppen azért, hogy lesajnáló, lenéző cikket írt Pozsgay Imréről, és őt politikai hajótöröttnek nevezte. Elfelejtette azt, hogy a lakitelki szellemet visszasíró MDF-esek lelkileg sohasem szakítottak Pozsgayval és a népi baloldaliság érzetével, és ma közülük sokan tesznek hitet egy Pozsgay-féle nemzeti centrumpárt gondolata mellett. Antall József azonban amikor pártjának és kormányának megújítására készül, valószínűleg nem úgy tesz különbséget számára jó és rossz között, hogy az népi vagy nem népi, hanem úgy, hogy az realista vagy nem realista, hajlik-e a kompromisszumra vagy sem, ideológiájának áldozata-e, vagy sem. Antall tehát a szélsőségeket óhajtja kívül tudni, de a három vonulat egységét szeretné megtartani, népieket és nem népieket. Ilyen értelemben ő centrista. A kérdés azonban az, hogy a távozó értelmiségi elit mihez kezd magával és egymással? Gondolkodik-e új pártban, ha kiszorítják az MDF vezetéséből? A másik kérdés, hogy azok az MDF-es emberek, akik most feltűnően sietnek nehezen félreérthető politikai hűségnyilatkozatot tenni Pozsgay mellett, odáig jutnak-e, hogy be is lépnek majd egy Pozsgay-pártba, és mai cikkeik azt a későbbi lépést indokolják-e már most előre? Pozsgay pedig vár, és az MDF válsága igazolja türelmét. Ő majd akkor lép, ha a válság újabb formában - hasonlóan a taxisblokádhoz - kirobban. Akkor a megmentő politikai bölcsesség jegyében elő lehet majd lépni és kibontani új pártjának zászlaját. A pártok átalakulásának idején a kilépők, kimaradák, félresodródók közül sokan lehetnek potenciális hívei. Ha tehát Pozsgay elindul, már nem egyedül indul el. +++ 1990. november 26., hétfő
Vissza »