|
|
|
|
Bush - Közel-Keleten (1)
|
Rákos György, az MTI tudósítója jelenti:
Kairó, 1990. november 22. csütörtök (MTI-tud) - Az Egyesült
Államok november végéig, azaz nyolc napon belül szeretné elérni,
hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában olyan határozat szülessen, amely
lehetővé teszi az erő alkalmazását Irakkal szemben - közölte George
Bush elnök szerda este a szaúd-arábiai Dzsiddában, miután egy órán
át tárgyalt az emigrációban élő Dzsaber el-Ahmed esz-Szabah sejkkel,
Kuvait emírjével. Ugyanerről tájékoztatott James Baker
külügyminiszter is Bush és Fahd király, szaúdi uralkodó ezt követő
tanácskozása után, beismerve, hogy az ehhez szükséges nemzetközi
egyetértés még nem áll rendelkezésre.
Az amerikai elnök szerda este érkezett Szaúd-Arábiába, első közel-keleti látogatására azóta, hogy hivatalban van. A Vietnamban járt Richard Nixon óta ő az első amerikai államfő, aki a Pentagon által konfliktusövezetnek tekintett térségben jár.
Nem egész huszonnégy órás szaúd-arábiai tartózkodása során Bush csütörtök délelőtt a királyság keleti részébe utazik, ahol mintegy 250 000 amerikai katona állomásozik, és velük együtt ünnepli az amerikaiak legfontosabb családi ünnepét, a hálaadás napját. A látogatás célja az Öböl-válság óta idevezényelt csapatok harci szellemének ébrentartása, illetve az amerikai közvélemény lankadó támogatásának felélesztése. (Bush elnök feleségével együtt az Irak által megszállt Kuvaittól nem egész 200 kilométerre fogja a katonák társaságában elfogyasztani az ünnepi ebédet.)
A kuvaiti emírrel lezajlott találkozója után az elnök kijelentette, eltökéltebb, mint valaha, hogy elérje az emírség felszabadítását. Az uralkodóval egyetértettek abban, hogy az egyformán megítélt célokat jobb lenne békésen megvalósítani, de abban is, hogy nyitva kell hagyni az összes lehetőséget - mondta. Célzott arra is, hogy az emír ,,iszonytató,, fényképeket mutatott neki a hazájában történő dolgokról. (folyt.)
1990. november 22., csütörtök 07:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|