|
|
|
|
Bécsi tárgyalások - párizsi csúcs (1.rész)
|
Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1990. november 18. vasárnap (MTI-tud.) - Bécsben az
európai biztonsági és együttműködési folyamat országainak mindhárom
tárgyaló fóruma befejezte a párizsi csúcstalálkozó előkészítésével
összefüggő munkáját. Vasárnap délelőtt az európai hagyományos
fegyveres erőkről tárgyaló 22 állam küldöttségvezetői, köztük
Gyarmati István magyar nagykövet, kormányaik nevében parafálták a
nyugati országcsoport 16 és a keleti államcsoport 6 tagjának első
átfogó haderőkorlátozási szerződését. A 34 állam - 32 európai
ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada - részvételével folyó
bizalom- és biztonságerősítési tárgyalások küldöttségei szombaton a
késő esti órákban elfogadták az új közös intézkedésekről szóló
széles körű megállapodást. Az ugyancsak a ,,harmincnégyek,,
képviselőiből álló harmadik fórum, a helsinki folyamat Párizsban
hétfőn kezdődő második csúcsértekezletét előkészítő bizottság
befejezte a találkozón elfogadandó európai charta, valamint a
leszerelési tárgyalásokat folytató 22 állam közös politikai
nyilatkozatának szövegszerkesztését.
A ,,huszonkettek,, vasárnap parafált első leszerelési szerződése 170 oldal terjedelmű, s a bevezetőn kívül 23 fejezetet, valamint 8, szintén kötelező érvényű jegyzőkönyvet tartalmaz. Az egyik legfontosabb fejezet korlátozza a támadásra leginkább alkalmas öt hagyományos fegyverzet-kategória mennyiségi határait, s előírja, hogy a két államcsoport mindegyike Európában legfeljebb 20 ezer harckocsit, 30 ezer páncélozott harcjárművet, 20 ezer tűzérségi eszközt, 2000 támadó helikoptert és 6800 harci repülőgépet tarthat fenn, a többit ki kell vonnia haderejéből, és nagy részüket meg kell semmisítenie. A legnagyobb csökkentési kötelezettség a Szovjetunióra hárul, amelynek ilymódon meg kell szüntetni a hagyományos fegyverek terén kialakult európai túlsúlyát. Az okmány a megengedett teljes mennyiségek szintjein felül különféle részszinteket is tartalmaz, egyebek között az Atlanti-óceántól az Uralig terjedő térség régióira, a különféle európai övezetekre, továbbá az egyes aláíró országokra vonatkozóan. Magyarországot - a Benelux-államokkal, Németországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal együtt - Európa közepének legbelső övezetéhez sorolták, amelyre számos különleges korlátozás érvényes. A szerződéshez kialakított nemzeti szintek a magyar haderőnek 835 harckocsi, 1700 páncélozott harcjármű, 840 tűzérségi eszköz, 180 harci repülőgép és 108 támadó repülőgép megmaradását engedik. (folyt.)
1990. november 18., vasárnap 17:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|