|
|
|
|
A privatizációs program
|
-----------------------
München, 1990. augusztus 23. (SZER, Magyar híradó) - Szerdán a miniszterelnöki hivatal államtitkára ismertette a kormány tézisgyűjteményét a tulajdonreformról. Gazdasági szakértőnk, Vadász János - Lángh Júlia kérdezői közreműködésével - studióbeszélgetésben elemzi a kérdést.
- A kormány privatizálási programja még nem végleges, tézis gyanánt adták ki. Mi lehet a tulajdonreform téziseinek a lényege ebből az egyelőre ellentmondásos szövegből ami kijött, és mi a véleménye erről Vadász Jánosnak?
- Számomra őszintén szólva nagyon nagy csalódást keltett ez a sajtótájékoztató, mert azt mutatja számomra, hogy a kormánynak még mindig nincs világos, egyértelmű elképzelése a privatizálásról. Ahogy az államtitkár elmondotta, egyidőben többféle privatizációs módszert képzelnek el. Eszerint létrejöhet úgy, hogy az állam bonyolítja a vagyonügynökségen keresztül, kibocsátja a tőzsdén egyes állami vállalatok részvényeit, remélvén, hogy majd lesznek jelentkezők vásárlásra.
Aztán történhet úgy, hogy külföldiek nyújthatnak be ajánlatokat egy-egy állami vállalat megvételére. És történhet úgy is, hogy folytatódik a tavaly ősszel vívott spontán privatizáció, amikor a vállalatok vezetői kezdeményezik általában külföldi partnerek bevonásával.
Finoman fogalmazok: ez az eklektikus megközelítés a világos koncepció hiányát tükrözi. Nem válaszol két alapvető kérdésre. Piac hiányában hogyan kívánják értékelni az áruba bocsátandó állami vállalatokat, mi fogja az árukat megszabni? A másik kérdés: ki fogja megvenni, honnan lesz a magyar társadalomnak erre pénze és hajlandósága azon az áron, amit az állam kér ezekért a vállalatokért? (folyt.)
1990. augusztus 23., csütörtök
|
Vissza »
|
|
- A privatizációs program - 1. folyt.
|
Felháborítónak tartom a spontán privatizálás további eltűrését, sőt a jelek szerint szentesítését, amelyből csak a régi rendszert kiszolgált vállalati vezető réteg húzhat hasznot. Úgy látom, hogy a kormány egyoldalúan a nyugati tőke mozgósítását reméli, de én attól félek, hogy ez hazai, valódi tulajdonosok tömeges megjelenése nélkül és előtt illúzió.
- Nézeteltérések vannak nyilvánvalóan még a kormány szakértői körében is a reprivatizálás körül, vagyis a tulajdon visszaadása körül. A jelenlegi helyzetben úgy látszik, hogy a kormány csak a földnek a visszaadására hajlandó, arra is csak részben, és minden más jellegű tulajdon esetében kártalanítást javasol, de vannak olyan szakértők a kormány szakértői között is, akik még ezt is helytelenítiik. Kinek van itt igaza?
- Egy dolog kétségtelen. Nagyon nehéz ezt körvonalazni, hogy hol van az a tualjdon, amit elvettek, hol van az a tulajdon ma, mi az, amit ma jogosult lenne visszaadni. És ezt technikailag néha nem oldható meg. Viszont van eset, amikor megoldható. Elvben meggyőződésem az, hogy a jogtalanul elvett tulajdont azt vissza kell adni, vissza kellene adni. Ezt kívánja a jogrend helyreállításának a követelménye. De ez nemcsak elvi kérdés, hanem gyakorlati is.
Én arra gondolok, ha én egy külföldi tőkés vagyok, mérlegelem, most vegyek egy magyar vállalatot, vagy annak egy részét, vagy ne vegyek, akkor meg fogom kérdezni, mi van a régi tulajdonosokkal? És ha azt hallom, hogy ezek bizony teljesen hoppon maradtak, akkor arra fogok gondolni: mi van akkor, ha egy szép napon én maradok hoppon a magyarországi tulajdonommal? Szóval ez a bizalom erősítéséhez az ilyesmi szerintem nem járul hozzá. (folyt.)
1990. augusztus 23., csütörtök
|
Vissza »
|
|
- A privatizációs program - 2. folyt.
|
A baj gyökere szerintem ott van, hogy a kormány privatizálást valamiféle állami bevételi forrásnak tekinti, s az ebből befolyt összeget fel lehet használni a legkülönbözőbb célokra. Nem. Szerintem itt az lenne a helyes és célszerű, ha eladják az állami tulajdont, akkor azt az összeget csak a privatizálás finanszírozására lehet fordítani, például újrakezdési kölcsönök finanszírozására.
A kártalanítás esetében, ha technikailag nem megoldható a trafik, vagy a gyógyszertár, vagy a fűszerüzlet visszaadása, akkor nem pénzt kell adni a régi tulajdonosoknak, hanem egy utalványt, amelynek ellenében állami részvényeket vehetnek. Ebben az esetben nincs olyan veszély, hogy költségvetési kiadás származik - mert ez elhangzott a sajtótájékoztatón -, mert ebben az esetben csupán a tulajdon cserél gazdát. Itt pénzt nem kell kiadni, és természetesen ez a helyzet akkor is, amikor visszaadják azt a trafikot, vagy gyógyszertárat.
- A tervben is ez van, de hát ez egyelőre terv, hogy értékpapírokat adnának. Matolcsi György államtitkár szerint a privatizálható állami tulajdon nagyobbik része 4-5 év alatt csakugyan tulajdonost cserél. Ez az elképzelés ez reális?
- Egészen biztosan nem. De azt mondják, hogy elhangzott ezen a sajtótájákoztatón, hogy 2400 milliárd forint az az állami vagyon, amit el akarnak adni. Nem tudom miért ennyit mondtak, de ennyit mondtak. Azt mondták, hogy eddig 100 milliárd forint értékű privatizálás ment végbe így vagy úgy az elmúlt év során, és idén legjobb esetben még ennyi lesz. Hát ebben a tempóban mennyi ideig fog tartani? 24 évig? Körülbelül ez jön ki ebből a számításból. (folyt.)
1990. augusztus 23., csütörtök
|
Vissza »
|
|
- A privatizációs program - 3. folyt.
|
A hiba ott van, hogy miért éppen 2400 milliárd forint értékű az, amit el akarnak adni. Ez egy teljesen önkényes becslés, senki sem tudja, hogy mit ér az, amit el akarnak adni. Ez csak a piacon derülhet ki, amely piac még nem létezik. Jelen pillanatban ezek a vállalatok annyit érnek, amennyit még valaki hajlandó adni értük, vagy ennek hiányában annyit érnek, amennyit a vállalatnak a telephelye ér, illetve az ócskavasnak ítélt gépek eladása ér. +++
1990. augusztus 23., csütörtök
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|