|
|
|
|
Amerikai gazdasági nehézségek Irak miatt
|
London, 1990. augusztus 23. csütörtök (BBC/MTI) - Miközben
az Egyesült Államok egy esetleges fegyveres összetűzéssel számol az
öböl vidékén, a jelek arra mutatnak, hogy a válságnak máris igen
kedvezőtlen következményei vannak az ország gazdasági életére.
A BBC szakértője szerint az amerikai gazdasági élet már a kuvaiti válság előtt a pangás jeleit mutatta: a folyó év második negyedében a gazdasági növekedés évi 1,2 százalékra csökkent, a munkanélküliség pedig 5,5 százalékra emelkedett. A válság tehát meglehetősen rossz körülmények közepette érte az Egyesült Államokat.
Az ország olajszükségletének felét behozatalból fedezi. A válság kitörése óta az olaj ára hordónként 18-ról 25 dollárra szökött fel. Még ha nem lesz is további áremelkedés, a közgazdászok szerint a következő fél évben csökkenni fog az amerikai nemzeti jövedelem. Csakhogy az a veszély fenyeget, hogy az olaj ára tovább emelkedik, s ez esetben erősödő inflációtól és a gazdasági pangás rosszabbodásától kell tartani.
Az Amerikai Nemzeti Bank magas kamatlábbal próbálja féken tartani az inflációt. A drágulás évi négy-öt százalék körül mozog, amely alacsonyabb, mint Angliában, de kétszerese a nyugatnémet vagy a francia infláció méretének. A washingtoni kormány nézete szerint azonban a kamatláb hátráltatja az amerikai gazdasági élet felpezsdülését.
Az olajárak körül mutatkozó bizonytalanság is káros hatással van. Ha sokmillió amerikai csökkenti költekezését, az ebből származó nagy pénzmegtakarítás komoly gazdasági pangást okozhat. (folyt.)
1990. augusztus 23., csütörtök 06:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Amerikai gazdasági nehézségek Irak miatt - 2.
|
A válság persze növeli a közkiadásokat is. Az olajárak emelkedése 25-30 milliárd dollárral növelheti a költségvetési deficitet. Ehhez járul a szaúd-arábiai felvonulás költsége, továbbá az eddigi iraki kivitelre nyújtott állami hitel összege. Mindez az egy hónappal ezelőtti becslés kétszeresére emelheti az 1991-es év költségvetési deficitjét.
A válság kitöréséig abban lehetett reménykedni, hogy a védelmi kiadások csökkentése és az olaj behozatali vámjának emelése megfelelő mértékben növelni fogja az állam jövedelmét. George Bush elnök a minap veteránok előtt mondott beszédében hangoztatta, hogy a védelemi kiadásokban további költség-megtakarításokról szó sem lehet. Az olajárak emelkedése mellett pedig igen népszerűtlen volna az olajra kivetett adó emelése.
De nemcsak károk származnak a válságból. Texas és Oklahoma államok például - amelyek a legnagyobb olajtermelők az Egyesült Államokban - eléggé rossz helyzetben voltak a nyolcvanas években az alacsony olajárak miatt. A két államban az olajárak emelkedése máris fellendülést okozott. A hadiipar, amelyet igen kedvezőtlenül érintett a hidegháború befejeződése, fellélegezhet.
A közvélemény azonban - bár támogatja George Bush elnök politikáját - borúlátóan ítéli meg a gazdasági helyzetet. Egy közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek ötvenhét százaléka nagyarányú visszaesést vár a gazdasági életben következő tizenkét hónapban. +++
1990. augusztus 23., csütörtök 06:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|