|
|
|
|
Irak-Kuvait - francia visszhang (1. rész)
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. augusztus 3. péntek (MTI-tud.) - Franciaország
egy újabb hadihajót küld az Arab-öbölbe. Ezt Pierre Béregovoy, a
miniszterelnöki tisztet ellátó gazdasági, pénzügyi és költségvetési
államminiszter közölte pénteken egy rádiónyilatkozatában.
Franciaországnak jelenleg egy hajója van az öbölben, s ennek felváltására a napokban került volna sor. Most úgy döntöttek, hogy ott marad, s a váltó egységet is a térségben tartják. Béregovoy kijelentette, hogy Franciaország szövetségeseivel teljes összhangban és az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak megfelelően kíván eljárni a válság ügyében. Ugyanakkor annak a véleményének adott kifejezést, hogy az iraki agresszió csak rövid ideig érezteti hatását a nemzetközi kőolajpiacon és nem vezet nagyobb áremelkedéshez. A francia sajtót bőségesen foglalkoztatja az iraki támadás ilyen kihatása, mivel az ország kőolajbehozatalra szorul, s ennek igen jelentős részét a Közel-Keletről, nem kis mértékben Irakból fedezi. Kuvait nem játszott jelentős szerepet a francia importban.
Az üzleti körök lapja, a Les Echos korántsem olyan derűlátó, mint az államminiszter: cikke szerint az iráni csapás árát a világgazdaság fogja megfizetni, s Irak az egész világ gazdaságát fenyegeti az agresszióval. ,,A kuvaiti invázió sokkal több kockázatot jelent az iparosodott világ számára, mint az Iránnal folytatott háború. Nehéz megjósolni, mi lesz Szaddám Huszein, az éppoly erőszakos, mint kiszámíthatatlan diktátor következő lépése. Nem lehet kizárni további katonai akciókat, amelyek a nyugatot, de mindenekelőtt az Egyesült Államokat rendkívül kiélezett helyzetbe hozhatják,, - írja a lap, de úgy véli, hogy az elsődleges fenyegetés gazdasági jellegű, s nem csupán az olajárak estleges emelkedéséből származik. A gazdag Kuvait hatalmas pénzügyi tartalékai birtokában jelentős részt szerzett magának vezető nyugati nagyvállalatokban, s ha ez Irak kezébe kerül, az súlyos bonyodalmakat okozhat.(folyt.)
1990. augusztus 3., péntek 12:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Irak-Kuvait - francia visszhang (2. rész)
|
A lapok egyértelműen elitélik az iraki agressziót. Sokatmondó a Le Monde vezércikkének címe: ,,A bagdadi tolvaj,, - ezzel a lap Szaddám Huszeint aposztrofálja. Az FKP lapja, a L,Humanité ,,Vessenek véget az agressziónak,, címmel ír az iraki támadásról. Több lap foglalkozik azzal, mit tehet a nyugat, illetve általában a világközvélemény. A Le Quotidien de Paris azt írja, hogy az Egyesült Államok került az előtérbe, mert eddig Washington töltötte be a térség ,,csendőrének,, szerepkörét, de aligha valószínű hogy erőteljes katonai fellépés várható tőle, s az sem, hogy egy ilyen akció sikerre vezetne. Különösen figyelemre méltónak tartja a lap az arab államok ,,mérsékelt,, reakcióját, s úgy vélekedik, hogy Irak ugyan bizonyos idő múlva - részben a nemzetközi elitélés hatására - kivonja csapatait Kuvaitból, ám az ország ezt követően ,,engedelmeskedik,, majd Bagdad akaratának. +++
1990. augusztus 3., péntek 12:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|