|
|
|
|
Az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka (9. rész)
|
Az előzetesen meghatározott sorrendnek megfelően először a frakciók megbízottjai mondtak véleményt. Elsőként Kónya Imre az MDF álláspontját fejtette ki. Általános és egyre sürgetőbb az igény - mondotta -, hogy leváltsák azokat a vezetőket, akik lejáratták magukat, s végre a nép saját kezébe vegye ügyei intézését. Ennek feltétele a helyi önkormányzatokról szóló törvények megalkotása - mondotta az MDF szónoka -, ám emögött fel kell sorakozni a legfőbb politikai erőknek. Kérte az ellenzéki padsorokban ülő képviselőket: jóhiszeműen működjenek közre a törvény megalkotásában, s abban, hogy a magyar nép megszabaduljon hiteltelenné vált helyi vezetőitől. Visszautalva a délelőtt elszabadult ügyrendi vitára, felhívta a figyelmet: minden nap késlekedés a bukott rendszer hatalomátmentő képviselőinek kedvez.
Wekler Ferenc (SZDSZ) mindenekelőtt arról biztosította a kormánypárt képviselőit, hogy semmiféle rossz szándék nem vezérli az ellenzéket akkor, amikor egy-egy benyújtott törvényjavaslat hibáira igyekeznek ráirányítani a figyelmet. A bírálat célja nem a rendszerváltozás akadályozása, hanem az, hogy valóban jó törvények szülessenek.
Történelmi hivatásunk - mondta - újból életre kelteni a magyar önkormányzati hagyományokat. Előzetesen azonban tisztázni szükséges az önkormányzati eszme lényegét, már csak azért is, mert - véleménye szerint - a beterjesztett javaslat alig különbözik az 1971. évi tanácstörvénytől. Úgy vélte: az önkormányzat lényege, hogy szabad polgárok autonóm módon, az alkotmány által garantált keretekben, közhatalmi jogosítványokkal felruházott politikai társulásokat hozhatnak létre. Kifogásolta, hogy a törvénytervezet olyan felfogást jelenít meg, amely a jogokat a paternalista államtól származtatja. Javasolta: az önkormányzat feladat- és hatáskörét az alkotmányban rögzítsék, s egyúttal határozzák meg a központi kormányzati beavatkozás korlátait is.
Torgyán József (FKgP) úgy vélte, hogy bizonyos korrekciókkal elfogadható az önkormányzati törvényjavaslat. Hibának tartotta például, hogy a tervezetben nem jelenik meg tisztán az a koncepció, miszerint a hatalmat a nép, azaz az önkormányzatok kezébe kell adni. Ehelyett a legnagyobb hatalom a polgármester kezében összpontosul. Erősen kifogásolhatónak minősítette, hogy a törvényjavaslat nem fordít kellő figyelmet a szakképzettség megkövetelésére, és éppen a polgármesteri funkció betöltését nem köti semmiféle szakmai előfeltételhez. Felhívta a figyelmet arra, hogy a településeken páni félelem alakult ki, s mindenképpen olyan törvényre várnak, amellyel helyben is biztosítani tudják a hatalomváltást. (folyt.köv.)
1990. július 2., hétfő 19:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|