|
|
|
|
Elszámolást 3
|
Egyébként más demokratikus országokban, ahol, ugyancsak vannak gazdag emberek, ez bevett szokás, kialakult mechanizmussal, rendszeres vizsgálatokkal. A vagyoni helyzet valóban magánügy. Ez természetesen mindaddig áll igy, amíg valaki közszereplést, politikai funkciót nem vállal. Aki nem akar politikus lenni, annak valóban csak az adóhatósággal van elszámolnivalója. De aki állami vagy pártfunkciót vállal, annak a nyilvánosság előtti vagyoni elszámoltatást is vállalnia kell. Ennek nálunk is természetessé kell válnia, ez a közéleti, politikai erkölcs egyik pillére.
- Az MSZP-nek ezzel a kezdeményezésével kapcsolatban elhangzott olyan megjegyzés, hogy nem több mint választási fogás. Miért pont most hozták nyilvánosságra az öt nevet, és miért csak ezt az ötöt - ezt is szóvátették.
- Az, hogy mi választási fogás és mi nem, ez megitélés kérdése. Tény, hogy a mi pártunkon belül már a kongresszuson szenvedélyes viták alakultak akörül, hogy legyen-e etikai bizottság, és miként számoljunk el a múlttal. Tulajdonképpen egy éve mondjuk, hogy elszámolásra van szükség, Pozsgay Imre kaposvári beszédében fogalmazta meg ezt először. S azt is hozzétette, hogy elszámolásra, de nem leszámolásra van szükség. Ami pedig a névsort illeti, a megnevezett politikusok valóban különösen nagy szerepet játszottak a reformfolyamat megtorpanásában. Megnevezésük ugyanakkor nem jelenti azt, hogy másokat nem terhel politikai felelősség. Egyébként a mi állásfoglalásunk egyben az egész Lázár-korszaktól, annak hibás gazdaságpolitikájától is elhatárolódik. Márpedig ez a korszak tizenkét éveig tartott. (MTI-Press)
1990. január 12., péntek 13:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|