|
|
|
|
Horn Gyula az MSZP kaposvári politikai fórumán (1.rész)
|
1989. december 11., hétfő - A magyar külpolitika egyik fő törekvése a gazdaság talpraállításához szükséges külföldi támogatás feltételeinek biztosítása - mondta Horn Gyula külügyminiszter, az MSZP Elnökségének tagja hétfőn este Kaposvárott, a Magyar Szocialista Párt politikai fórumán. Nem segélyekért házalunk - tette hozzá -, hanem azt szeretnénk megértetni nyugati partnereinkkel, hogy a kezdetben óhatatlanul asszimmetrikus gazdasági támogatás egy tehetséges és szorgalmas nép munkája révén belátható időn belül számukra is előnyös lesz.
Személyes tapasztalatai alapján Horn Gyula kijelentette: a külföld hazánk iránti szimpátiáját nem csökkentették az utóbbi hetek NDK-beli és csehszlovákiai eseményei. A magyarországi reformfolyamat megítélésében döntő tényező, hogy a korábban hatalmon lévő párt progresszív erői maguk kezdeményezték és hajtották végre a fordulatot, s nem a népnek kellett kikényszerítenie azt. A múlt hibáival, büneivel való szembenézés és a leszámolás azokkal, a demokratikus jogállam intézményeinek kialakítása máig példa nélkül álló történelmi cselekedet Közép-Kelet-Európában - mondta Horn Gyula. Eközben azonban kevés idő és energia jutott gazdasági bajaink orvoslására; e tekintetben a kormány sem mutatott kellő határozottságot és következetességet. Bár a piaci viszonyok kialakítása, a veszteséges tevékenységek felszámolása, a gazdasági szerkezetváltás súlyos szociális problémákkal jár, ezeket a radikális lépéseket nem lehet tovább halasztani. Ez a belátás érződött a hét végi tanácskozások során a pártok és érdekvédelmi szervezetek képviselőivel folytatott tanácskozásokon is. A kormány tárgyalópartnereinek többségétől legalább hallgatólagosan megkapta a támogatást a válságból kivezető út első és kétségtelenül keserves lépéseihez. Így ezt a súlyos örökséget nem kell teljes egészében a választások utáni parlamentre és kormányzatra hárítania. (folyt.köv.)
1989. december 11., hétfő 20:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Horn Gyula az MSZP kaposvári politikai fórumán (2.rész)
|
A fórum résztvevőinek kérdéseire válaszolva Horn Gyula további gazdasági, külügyi és pártpolitikai témákról is kifejtette véleményét. Megerősítette azt a nézetét, hogy a változásokkal szembeni ellenállás ma leginkább bizonyos nagyvállalati vezetők körében tapasztalható. Az ellenérdekeltséget okozó privilégiumok - így a sokakat joggal irritáló magas vezetői prémiumok - közvetlen kormányzati beavatkozással ugyan nem szüntethetők meg, de a támogatások leépítése e tekintetben is új helyzetet teremthet. A gazdasági bajok előidézésében felelős volt vezetők felelősségre vonását jogos kívánságnak minősítette Horn Gyula, de óvott attól, hogy ez ,,boszorkányüldözéssé,, fajuljon. A kormány szilárd elhatározása, hogy minden korrupciógyanus ügyet kivizsgáltat, és megteszi a szükséges intézkedéseket. Az MSZP helyzetével és magatartásával kapcsolatban Horn Gyula azt a határozatlanságot és következetlenséget birálta, amely a népszavazás kapcsán is tapasztalható volt. A tanulságokat a párt elnöksége levonta: a következő választási küzdelmekben kultúráltan, de célratörően kell érvényesíteni az MSZP álláspontját, s a politikai ellenfelekhez hasonlóan igénybe kell venni a nyugateurópai szocialista és szociáldemokrata pártok tapasztalatait is. (MTI)
1989. december 11., hétfő 20:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|