|
|
|
|
Idegenforgalmi kerekasztal-megbeszélések (2. rész)
|
Különösen nagy feladat a falusi túrizmus kibontakoztatása. Ezzel összefüggésben József Tibor, a Baloldali Alternatív Egyesülés képviselője javasolta, hogy a helyi önkormányzatok vegyék kézbe az idegenforgalom szervezését. A vitában az is elhangzott, hogy a tanácsok mellett külön idegenforgalmi szervezők hangolják össze a túrizmus új lehetőségeinek megteremtését és az idegenforgalmi szolgáltatásokat. Ehhez kapcsolódva Botos Péter, a Münnich Ferenc Társaság képviselője sürgette, hogy a nagy és kis utazási irodák ne egymás kiszorítására, hanem programjaik összehangolására törekedjenek. Csáky Csaba, a Város-, Községvédő- és Szépítő Egyesületek Szövetségének titkára azt kifogásolta, hogy ma a kiemelt üdülőhelyi rang az érintett településnek semmi előnyt nem jelent, a zsúfoltság inkább számos nehézség okozója. Véleménye szerint, amíg ezen a helyzeten nem változtatnak, nem lehet elegendő társadalmi közreműködésre számítani. Hangsúlyozta végül, hogy a Független Kisgazdapárttal, a Néppárttal és más szervezettel együtt sürgetik az idegenforgalmi fejlesztés kedvező feltételeinek kialakítását. A felvetett javaslatokra adott válaszában Gellai Imre elmondotta: a Kereskedelmi Minisztérium tárgyalásokat folytat a Pénzügyminisztériummal arról, hogy az üdülési díj mellett hozzanak létre idegenforgalmi dijat, s ez teljes egészében maradjon a helyi tanácsnál. Ezenkivül az érintett településen a személyi jövedelemadó és a forgalmi adó egy hányadát is bocsássák az érintett üdülőhely tanácsának rendelkezésére. (MTI)
1989. szeptember 14., csütörtök 18:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|