|
|
|
|
- Űrfegyverkezés - 8. folyt.
|
- Románia, Nicolae Ceausescu elnök leszerelési elgondolásai a nemzetközi közösség elé terjesztett ilyen irányú javaslatai ismeretesek. Mint ahogy közismert az a bizakodás is, hogy a fegyverkezési kiadásokat súlyosan megsínylő népek egységes fellépéssel végül is keresztülviszik a leszerelést. - Ami az űrfegyverkezést illeti, az ENSZ-közgyűlés múlt év nyarán tartott harmadik leszerelési különülésszakán Románia javasolta: kössenek nemzetközi szerződést a világűr kizárólag békés célú használatára, s a szerződésbe foglalják bele, hogy az államok tartózkodnak a kozmikus térség katonai használatától, egyszersmind szabályozzák a műhold és egyéb fellövéseket. - Mindezt annak a Nicolae Ceausescu elvtárs által hangsúlyozott elvnek az alapján, hogy a földet körülvevő térség mindannyiunk közös java, tehát semmiképpen sem szabad a pusztítás céljaira használni. Legutóbbi beszédeiben pártunk főtitkára következetesen hangsúlyozta annak a szükségességét, hogy vessenek gátat a világűr militarizálásának. Ezt követeli minden ország, valamennyi földrész, minden nép közös érdeke. Óriási anyagi nyereség lenne, ha a felszabaduló összegekből sok szociális, nevelési, kulturális kérdést oldhatnának meg. A tudományos kutatók és szakemberek egész serege kapcsolódhatna be a békés alkotó, termelő munkába. Egy nem kis lépést tennénk a békés holnap felé. - Elhangzott: Délkörök. +++
1989. június 29., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|