|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kádár János Alapítvány
"Néhai Kádár János özvegye, Kádár
Jánosné Tamáska Mária Kádár János nevét viselő alapítványt tett,
melynek célja: olyan tudományos alkotómunka elismerése, mely a
legszélesebb tömegek felemelkedését szolgálja; azok elismerése, akik
az állami gondozásba vett gyermekek nevelését vállalják, mint
pedagógusok, illetve nevelőszülők; olyan állami gondozottak
tanulmányainak támogatása, akik felvételt nyernek valamely egyetem,
vagy főiskola nappali tagozatára.
A Kádár János díj összege 200.000 forint, az ösztöndíj
alapösszege havi 5.000 forint, mely évente kerül kiosztásra a
kuratórium döntése alapján.
"
BBC, Panoráma:
Amerikai gazdasági nehézségek Irak miatt
" Az Amerikai Nemzeti Bank magas kamatlábbal próbálja fékezni az
inflációt. Ennek évi rátája 4 és 5 százalék között mozog, amely
sokkal alacsonyabb, mint Angliában, de kétszerese a
nyugat-németországi és franciaországi infláció méretének. Márpedig
az amerikai kormány szerint a kamatláb lassítja le az amerikai
gazdasági életet.
Az olajárak körül mutatkozó bizonytalanság is káros hatással
van. Ha sokmillió amerikai csökkenti költekezését, az ebből származó
nagy pénzmegtakarítás komoly gazdasági pangást okozhat."
|
|
|
|
|
|
|
Kinnock: ,,teljes szívvel a kormány mellett - Szaddám ellen,,
(2.rész)
|
,,Teljesen új helyzetet teremtene, ha a túszoknak bármiféle bántódásuk esne. Sohasem zártunk ki további rendszabályokat, sem mi, sem az amerikaiak,, - hangsúlyozta Hurd. Hozzátette: ,,mi nem akarunk katonai erőhöz folyamodni. Azt akarjuk, hogy a Biztonsági Tanács határozata elérje hatását és gazdasági szankciókkal vessünk véget az agressziónak. Mindazoknak, akik komolyan érdekeltek abban, hogy harc nélkül vethessünk véget az aggressziónak, komolyan érdekelteknek kell lenniök abban is, hogy a szankciók teljes erővel fejtsék ki hatásukat,, - mondotta.
A külügyminiszter komolytalannak minősítette Szaddám Huszein ,,globális háborúval,, való fenyegetőzéseit. ,,A mostani válság egyik legszembetűnőbb vonása az, ahogyan az oroszok együttműködnek a nemzetközi közösséggel, az amerikaikkal és a Biztonsági Tanács tagjainak többségével. Nagyon fontos, hogy ez így is folytatódjon. Amíg ez így van, addig Irak elszigetelt marad, Szaddám Huszein nem győzhet, csakis vesztes lehet,, - hangsúlyozta a brit külügyminiszter.
Ismételten aláhúzta, hogy kormánya minden tőle telhetőt megtesz az ,,élő védőpajzsként,, használt brit állampolgárok érdekében, de nem enged Szaddám Huszein zsarolásának. ,,Iraknak ki kell vonulnia Kuvaitból. A világ nincs biztonságban, egyetlen kis ország sincs biztonságban addig, amíg lehetséges, hogy egy diktátor felfaljon egy kis államot és megengedjék neki, hogy étkét meg is eméssze,, - mondotta Douglas Hurd.+++
1990. augusztus 22., szerda 18:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|