|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kádár János Alapítvány
"Néhai Kádár János özvegye, Kádár
Jánosné Tamáska Mária Kádár János nevét viselő alapítványt tett,
melynek célja: olyan tudományos alkotómunka elismerése, mely a
legszélesebb tömegek felemelkedését szolgálja; azok elismerése, akik
az állami gondozásba vett gyermekek nevelését vállalják, mint
pedagógusok, illetve nevelőszülők; olyan állami gondozottak
tanulmányainak támogatása, akik felvételt nyernek valamely egyetem,
vagy főiskola nappali tagozatára.
A Kádár János díj összege 200.000 forint, az ösztöndíj
alapösszege havi 5.000 forint, mely évente kerül kiosztásra a
kuratórium döntése alapján.
"
BBC, Panoráma:
Amerikai gazdasági nehézségek Irak miatt
" Az Amerikai Nemzeti Bank magas kamatlábbal próbálja fékezni az
inflációt. Ennek évi rátája 4 és 5 százalék között mozog, amely
sokkal alacsonyabb, mint Angliában, de kétszerese a
nyugat-németországi és franciaországi infláció méretének. Márpedig
az amerikai kormány szerint a kamatláb lassítja le az amerikai
gazdasági életet.
Az olajárak körül mutatkozó bizonytalanság is káros hatással
van. Ha sokmillió amerikai csökkenti költekezését, az ebből származó
nagy pénzmegtakarítás komoly gazdasági pangást okozhat."
|
|
|
|
|
|
|
NDK - rehabilitálások
|
Bonn/Berlin, 1990. augusztus 22. szerda (MTI-TUD) - A
hajdani NSZEP-éből kinőtt keletnémet párt, a Demokratikus
Szocializmus Pártja (PDS) a sztálinizmus német áldozatai közül
további személyeket rehabilitált. A Frankfurter Allgemeine Zeitung
szerdai számában a PDS döntőbizottságára hivatkozva megírta, hogy
posztumusz rehabiltálták Kurt Sauerlandot és a magyar származású
Anton Szanát, a Német Kommunista Párt volt funkcionáriusait.
Anton Szanát - fedőnevén Georg Beckmannt - kiutasították Németországból. Dánián keresztül a Szovjetunióba került, ahol 1936-ban letartóztatták és 1945-ben egy táborban halt meg.
A posztumusz rehabiltáltak között van Fritz Behrens és Arne Benary, mindketten professzorok, akik az ötvenes évek közepén a kelet-berlini társadalomtudományi intézetben a hivatalos pártvonaltól eltérő véleményt képviseltek, és nézeteiket a nyilvánosság elé tárták. A Frankfurter Allgemeine Zeitung cikke szerint ,,a magyarországi felkelés leverése után, 1957 januárjában, téziseiket Walter Ulbricht, az akkori NSZEP-főnök revizionistáknak, az ideológiai gyengeség és ingadozás megnyilvánulásainak minősítette,,.
Rehabilitálták a PDS vezetőjének, Gregor Gysinek a testvérét, a színésznő Gabriele Gysit is. Őt 1982-ben zárták ki az NSZEP-éből, mert szembefordult a vezetés dogmatikus politikájával. A Gysi-testvérek édesapja az a Klaus Gysi, aki maga is volt kulturális miniszter, illetve az egyházi ügyek államtitkára.+++
1990. augusztus 22., szerda 13:58
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|