|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kádár János Alapítvány
"Néhai Kádár János özvegye, Kádár
Jánosné Tamáska Mária Kádár János nevét viselő alapítványt tett,
melynek célja: olyan tudományos alkotómunka elismerése, mely a
legszélesebb tömegek felemelkedését szolgálja; azok elismerése, akik
az állami gondozásba vett gyermekek nevelését vállalják, mint
pedagógusok, illetve nevelőszülők; olyan állami gondozottak
tanulmányainak támogatása, akik felvételt nyernek valamely egyetem,
vagy főiskola nappali tagozatára.
A Kádár János díj összege 200.000 forint, az ösztöndíj
alapösszege havi 5.000 forint, mely évente kerül kiosztásra a
kuratórium döntése alapján.
"
BBC, Panoráma:
Amerikai gazdasági nehézségek Irak miatt
" Az Amerikai Nemzeti Bank magas kamatlábbal próbálja fékezni az
inflációt. Ennek évi rátája 4 és 5 százalék között mozog, amely
sokkal alacsonyabb, mint Angliában, de kétszerese a
nyugat-németországi és franciaországi infláció méretének. Márpedig
az amerikai kormány szerint a kamatláb lassítja le az amerikai
gazdasági életet.
Az olajárak körül mutatkozó bizonytalanság is káros hatással
van. Ha sokmillió amerikai csökkenti költekezését, az ebből származó
nagy pénzmegtakarítás komoly gazdasági pangást okozhat."
|
|
|
|
|
|
|
Fővárosi Vagyonellenőrző Bizottság
|
1990. augusztus 22., szerda - Egyre tetemesebb mennyiségű
kérelem elbírálása hárul a Fővárosi Vagyonellenőrző Bizottságra -
állapította meg dr. Szegvári Péter, a Fővárosi Tanács VB titkára, a
bizottság vezetője a bizottság szerdai ülésén. A most beterjesztett
ügyek vizsgálata során több állami tulajdonú lakás eladásának
törvényességéről is állást foglaltak. A bizottság két eset
kivételével nem látott indokot az elidegenítés megakadályozására.
Nem hagyták azonban jóvá az Ipari Minisztérium Szolgáltató Üzemének
a kérését, mivel a benyújtott pályázat nem felelt meg a formai
követelményeknek, s emellett időközben a minisztérium
felfüggesztette a Szolgáltató Üzem kezelői jogát. Ugyancsak
elutasították a Sasad Kertészeti MGTSZ beadványát is a nem éppen
reális értékbecslés, illetve a tulajdoni lap bejegyzéseinek
rendezetlensége miatt.
Az ülésen Szegvári Péter tájékoztatta a bizottságot arról is, hogy Rabár Ferenc pénzügyminiszter a belügyminiszterhez levélben intézett aggodalmát fejezte ki a vagyonellenőrző bizottságok túlzott önkormányzat-centrikussága miatt, ez pedig - a miniszter szerint - veszélyezteti az állami költségvetés érdekeinek érvényesülését. Horváth Balázs ezt követően levélben hívta fel a megyei vagyonellenőrző bizottságok figyelmét arra, hogy azoknál a szerződéseknél, ahol központi költségvetési szerv a kezdeményező, a bizottságok csak a pénzügyminiszter előzetes véleményének figyelembe vételével döntsenek.
A jóváhagyott beadványok között van például az Észak-budai Vendéglátó Vállalat, a KIPSZER Vállalat, a Kertészeti Egyetem és az Áfor ingatlan átruházási, illetve tulajdoneladási kérelme. Döntöttek arról is, hogy az I. és XII. kerületi IKV 13 üres tanácsi lakást eladhat magánszemélyeknek. (MTI)
1990. augusztus 22., szerda 12:22
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|