|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kádár János Alapítvány
"Néhai Kádár János özvegye, Kádár
Jánosné Tamáska Mária Kádár János nevét viselő alapítványt tett,
melynek célja: olyan tudományos alkotómunka elismerése, mely a
legszélesebb tömegek felemelkedését szolgálja; azok elismerése, akik
az állami gondozásba vett gyermekek nevelését vállalják, mint
pedagógusok, illetve nevelőszülők; olyan állami gondozottak
tanulmányainak támogatása, akik felvételt nyernek valamely egyetem,
vagy főiskola nappali tagozatára.
A Kádár János díj összege 200.000 forint, az ösztöndíj
alapösszege havi 5.000 forint, mely évente kerül kiosztásra a
kuratórium döntése alapján.
"
BBC, Panoráma:
Amerikai gazdasági nehézségek Irak miatt
" Az Amerikai Nemzeti Bank magas kamatlábbal próbálja fékezni az
inflációt. Ennek évi rátája 4 és 5 százalék között mozog, amely
sokkal alacsonyabb, mint Angliában, de kétszerese a
nyugat-németországi és franciaországi infláció méretének. Márpedig
az amerikai kormány szerint a kamatláb lassítja le az amerikai
gazdasági életet.
Az olajárak körül mutatkozó bizonytalanság is káros hatással
van. Ha sokmillió amerikai csökkenti költekezését, az ebből származó
nagy pénzmegtakarítás komoly gazdasági pangást okozhat."
|
|
|
|
|
|
|
Kegyelem 11 halálra ítéltnek
|
Nagy Károly, az MTI tudósítója jelenti:
Szófia, 1990. augusztus 22. szerda (MTI-tud.) - Zselju
Zselev bolgár köztársasági elnök rendeletet adott ki, amelyben
megkegyelmez tizenegy halálra ítélt bűnözőnek, 30 év
szabadságvesztésre változtatva büntetésüket - jelentik a szerdai
szófiai lapok. Az intézkedésről kiadott rövid közlemény
hangsúlyozza, hogy ez megfelel a Nagy Nemzetgyűlés politikájának, és
a halálbüntetés világszerte csökkenést mutató tendenciájának.
Emlékezetes, hogy az érdemi munkát július 17-én elkezdett Nagy Nemzetgyűlés egyik legelső aktusa az volt, hogy felfüggessze a halálos ítéletek végrehajtását. Egyébként már a lemondásra kényszerített Petar Mladenov korábbi államfő is egyik érdemeként beszélt arról, hogy nem írt alá egyetlen halálos ítéletet sem, s beiktatása után nem hajtottak végre ilyen ítéletet. +++
1990. augusztus 22., szerda 09:01
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|