|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kádár János Alapítvány
"Néhai Kádár János özvegye, Kádár
Jánosné Tamáska Mária Kádár János nevét viselő alapítványt tett,
melynek célja: olyan tudományos alkotómunka elismerése, mely a
legszélesebb tömegek felemelkedését szolgálja; azok elismerése, akik
az állami gondozásba vett gyermekek nevelését vállalják, mint
pedagógusok, illetve nevelőszülők; olyan állami gondozottak
tanulmányainak támogatása, akik felvételt nyernek valamely egyetem,
vagy főiskola nappali tagozatára.
A Kádár János díj összege 200.000 forint, az ösztöndíj
alapösszege havi 5.000 forint, mely évente kerül kiosztásra a
kuratórium döntése alapján.
"
BBC, Panoráma:
Amerikai gazdasági nehézségek Irak miatt
" Az Amerikai Nemzeti Bank magas kamatlábbal próbálja fékezni az
inflációt. Ennek évi rátája 4 és 5 százalék között mozog, amely
sokkal alacsonyabb, mint Angliában, de kétszerese a
nyugat-németországi és franciaországi infláció méretének. Márpedig
az amerikai kormány szerint a kamatláb lassítja le az amerikai
gazdasági életet.
Az olajárak körül mutatkozó bizonytalanság is káros hatással
van. Ha sokmillió amerikai csökkenti költekezését, az ebből származó
nagy pénzmegtakarítás komoly gazdasági pangást okozhat."
|
|
|
|
|
|
|
Libéria - Taylor figyelmeztetése
|
Harbel, 1990. augusztus 22., szerda (AFP/Reuter) - A
libériai kormány ellen küzdő egyik lázadó csoport vezetője, Charles
Taylor kedden éles hangon figyelmeztette a nyugat-afrikai államokat:
komoly megtorlással kell számolniuk, ha katonailag beavatkoznak
Libériában.
A Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség tagállamai a polgárháború beszüntetése végett nemzetközi haderőt akarnak küldeni Libériába, s - mint jelentettük - Sierra Leone-ban kedden már meg is kezdődött a csapatok behajózása. Taylor azonban keddi sajtóértekezletén bejelentette, hogy ezeket az erőket ők nem tekintik békefenntartóknak és hogy már ki is adta a parancsot: nyissanak tüzet minden külföldire, aki Libéria területére lép. ,,Minden meggyilkolt libériaiért valamilyen más nemzetiségű is meg fog halni,, - jelentette be Taylor. +++
1990. augusztus 22., szerda 07:44
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|