|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kádár János Alapítvány
"Néhai Kádár János özvegye, Kádár
Jánosné Tamáska Mária Kádár János nevét viselő alapítványt tett,
melynek célja: olyan tudományos alkotómunka elismerése, mely a
legszélesebb tömegek felemelkedését szolgálja; azok elismerése, akik
az állami gondozásba vett gyermekek nevelését vállalják, mint
pedagógusok, illetve nevelőszülők; olyan állami gondozottak
tanulmányainak támogatása, akik felvételt nyernek valamely egyetem,
vagy főiskola nappali tagozatára.
A Kádár János díj összege 200.000 forint, az ösztöndíj
alapösszege havi 5.000 forint, mely évente kerül kiosztásra a
kuratórium döntése alapján.
"
BBC, Panoráma:
Amerikai gazdasági nehézségek Irak miatt
" Az Amerikai Nemzeti Bank magas kamatlábbal próbálja fékezni az
inflációt. Ennek évi rátája 4 és 5 százalék között mozog, amely
sokkal alacsonyabb, mint Angliában, de kétszerese a
nyugat-németországi és franciaországi infláció méretének. Márpedig
az amerikai kormány szerint a kamatláb lassítja le az amerikai
gazdasági életet.
Az olajárak körül mutatkozó bizonytalanság is káros hatással
van. Ha sokmillió amerikai csökkenti költekezését, az ebből származó
nagy pénzmegtakarítás komoly gazdasági pangást okozhat."
|
|
|
|
|
|
|
Vállalkozók Pártja - Sajtótájékoztató
|
1990. augusztus 17., péntek - A száz napos türelmi idő
végéhez közeledve a Vállalkozók Pártja még mindig nem tapasztalja,
hogy a kormány vállalkozásbarát politikát folytatna - hangzott el
azon a pénteken tartott budapesti sajtótájékoztatón, ahol a párt
vezetői aktuális belpolitikai és gazdasági kérdésekről kialakított
álláspontjukról tájékoztatták az újságírókat.
Rigó József elnök arról beszélt, hogy jelenleg az országban 400 ezer vállalkozó van, és még sokkal több lenne a következő években, ha kedvezőbb gazdasági helyzetben dolgozhatnának. Szakembereik három témában - jogi és közgazdasági környezet; pénzügy és bankrendszer; elvonási rendszer - elemzést és ajánlásokat készítettek a Parlament számára. Az utóbbi témával kapcsolatban elmondták: a tiszta nyereség 83-85 százalékát ma elvonják minden vállalkozótól, ami már szinte elviselhetetlen.
A közelmúltban megpróbáltak kapcsolatot teremteni a hat legnagyobb párttal, de ez kevés sikerrel járt. Csak a Szabad Demokraták Szövetsége és a Kisgazdapárt mutatott készséget a konzultációra. Antall Józsefet mint miniszterelnököt, és mint pártelnököt is megkeresték már, de választ még nem kaptak. A Vállalkozók Pártja számára ez azt jelenti, hogy sem a kormányfő, sem a legerősebb kormányzó párt nem hajlandó velük konzultálni a gazdaság fontos kérdéseiben.
A privatizációval kapcsolatban elhangzott: szerintük helytelen csak a földkérdést rendezni; a tulajdonviszonyok átalakítását komplex módon kell kezelni. A helyhatósági választásokról elmondták: a párt kifejezetten a vidéket kívánja képviselni. Nem lesz mindenhol önálló jelöltjük, de támogatnak minden olyan, más pártok színeiben induló jelöltet, aki megfelel elképzeléseiknek. (MTI)
1990. augusztus 17., péntek 16:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|