|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kádár János Alapítvány
"Néhai Kádár János özvegye, Kádár
Jánosné Tamáska Mária Kádár János nevét viselő alapítványt tett,
melynek célja: olyan tudományos alkotómunka elismerése, mely a
legszélesebb tömegek felemelkedését szolgálja; azok elismerése, akik
az állami gondozásba vett gyermekek nevelését vállalják, mint
pedagógusok, illetve nevelőszülők; olyan állami gondozottak
tanulmányainak támogatása, akik felvételt nyernek valamely egyetem,
vagy főiskola nappali tagozatára.
A Kádár János díj összege 200.000 forint, az ösztöndíj
alapösszege havi 5.000 forint, mely évente kerül kiosztásra a
kuratórium döntése alapján.
"
BBC, Panoráma:
Amerikai gazdasági nehézségek Irak miatt
" Az Amerikai Nemzeti Bank magas kamatlábbal próbálja fékezni az
inflációt. Ennek évi rátája 4 és 5 százalék között mozog, amely
sokkal alacsonyabb, mint Angliában, de kétszerese a
nyugat-németországi és franciaországi infláció méretének. Márpedig
az amerikai kormány szerint a kamatláb lassítja le az amerikai
gazdasági életet.
Az olajárak körül mutatkozó bizonytalanság is káros hatással
van. Ha sokmillió amerikai csökkenti költekezését, az ebből származó
nagy pénzmegtakarítás komoly gazdasági pangást okozhat."
|
|
|
|
|
|
|
A független sajtó
|
-----------------
München, 1990. augusztus 14. (SZER, Magyar híradó) - A helyhatósági választások egyben az idei nyári politikai vakáció végét is jelzik majd. Egy hét múlva egyébként a parlamenti képviselők nyári szünete is lejár. Augusztus 21-ikén indul meg ismét a munka. A napirendre vonatkozó tervek már elkészültek. Az első napokban az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság ülésén 8 törvényjavaslat kerül terítékre. Szó lesz a lelkiismereti és vallásszabadságról, vállalati vagyonok privatizációjáról, az új egyházjogi törvényről, a házszabály kiegészítéséről, de a sajtóról egyelőre nem. Pedig sokszor előfordul ez is a napirenden. Egy mai keltezésű hír pedig különösen időszerűvé teszi a sajtó ügyét. A hírről Várkonyi Balázs beszélgetett el Kukorelli Endrével:
- Vajon meglepi-e a hír - amelyet ma reggel kaptunk Budapestről - Kukorelli Endre írót, miszerint megszűnik az egyik legrangosabb hetilap, a Világ.
- Alaposan meglep.
- Pedig hát válságban a sajtó és kivált ezek a független hetilapok, bizony inog alattuk a szék. Meglehetősen furcsa képzavar ez, de a válságjelek megmutatkoznak. Nos, Kukorelli Endre egy olyan laptól vált meg a közelmúltban, amelyen szintén kiütköznek a válságjelek. Nem a színvonalát tekintve, hanem az eladhatóságot tekintve. Hogyan látod?
- Sajnos az a helyzet, hogy erre fel kell készülni és arra is nevezetesen, hogy nem a rossz lapok fognak kihullni a rostán - ahogy ezt szokták mondani - a Világot nagyon sajnálom, mert ez egy nagyon színvonalas hetilap és én egészen egyszerűen nem hittem volna, hogy pont a Világ fog megszünni és remélem, hogy ez csak egy átmeneti helyzet most, és valahogy majd normalizáládni fog a helyzet a Világ körül is. Én többször is írtam és nagyon jól ismerek ott egy csomó embert, egészen egyszerűen meg vagyok döbbenve. (folyt.)
1990. augusztus 14., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|