|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés keddi munkanapja (22. rész)
|
A kormányfő beszédét köveően a képviselők folytatták az adótörvények felett délelőtt megkezdett általános vitát. A hozzászólások - az ellenzék köréből elhangzottak éppúgy, mint a kormánypárti frakciók tagjai által elmondottak - elsősorban a beterjesztett tervezetek visszásságaira, hibáira hívták fel a figyelmet. Volt aki úgy ítélte: az ország tényleges gazdasági helyzete továbbra sem ismert a nyilvánosság előtt, így érdemben nem lehet tárgyalni az adózás mikéntjét sem. Kifejezetten a nyereséget, a többletjövedelmet kell megadóztatni, hiszen a jelenlegi adófizetők - bérből, fizetésből, szociális juttatásokból élők - valójában nem is lehetnének adóalanyok - hangzott egy másik érvelés.
Fekete Gyula (MDF) ugyanakkor azt tette szóvá: jelenleg még az államé a legnagyobb tulajdonhányad az országban. Nem lehet ennek az állami tulajdonnak a hanyag kezeléséből származó károkat és veszteségeket az állampolgárokra hárítani adók formájában. Ugyancsak az MDF-es képviselő érvelt a gyermekes családok adóterheinek csökkentése mellett, hangsúlyozva: világszerte példátlan az a mód, hogy az eltartottak számát nem veszik figyelembe a személyi jövedelemadó fizetésénél.
Az adótörvények általános vitáját félbeszakítva mentelmi ügyekben hozott határozatokat a Ház. Három képviselő - Torgyán József (FKGP), Mádai Péter (SZDSZ), Kávássy Sándor (FKgP) - ellen kezdeményeztek magánvádas peres eljárást, mindegyikük esetében rágalmazás címén. A honatyák azonban - megismerve a részleteket - úgy döntöttek, hogy egyik képviselőtársuk mentelmi jogát sem függesztik fel, jóllehet Mádai és Kávássy esetében a mentelmi jog megvonását javasolta az illetékes bizottság.
Személyi ügyekben is döntöttek a képviselők: a nemzetbiztonsági bizottság Demszky Gábor távozásával megüresedett elnöki posztjára Kövér Lászlót (Fidesz), míg a költségvetési bizottságba - Palotás János (MDF) helyére - Sápi Józsefet (MDF) választották meg. (folyt. köv.)
1990. december 4., kedd 21:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|