|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Úszónaptár: Ausztria - Magyarország - Ausztrália (1. rész)
|
1990. szeptember 16. vasárnap (MTI) - A legjobb magyar úszók megkezdték a világbajnoki felkészülés hosszu hajráját. A januári ausztráliai vb előtt négy hónappal ausztriai edzőtáborozással kezdődött a formábahozás zárószakasza. Az 1600 méter magasan, az Alpokban fekvő Söldenbe két egyesület, a válogatott zömét adó Ú. Dózsa és a Bp. Spartacus versenyzői utaztak el, s a tucatnyi úszó csaknem kéthetes közös munkájában - mestereik, Széchy Tamás és Kiss László irányításával - részt vett a Szöulban olimpiai aranyérmet nyert Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina is.
- Mivel nem a válogatott keret ment Ausztriába, hanem - mint már jó másfél évtizede minden esztendőben - ezúttal is egyesületi edzőtáborról volt szó, a szövetségnek egy fillérjébe sem került ez az ut, a költségeket a Dózsa és a ,,Szpari,, állta - bocsátotta előre Széchy Tamás, aki sajnálkozott, hogy pénz hiányában a Bp. Honvéd kiválóságai, az olimpiai bajnok Szabó József, valamint Deutsch Tamás és Ágh Norbert nem lehettek ott Söldenben.
Hogy sikerült az alpesi felkészülés? - kérdezte a ,,magyar úszópápát,, az MTI munkatársa.
- Nagyon jól - hangzott Széchy válasza. - Valamennyi gyerek remekül dolgozott, bírta a kemény minőségi edzéseket. Különösen elégedett vagyok azzal, amit Darnyi, továbbá Czene Attila és a melluszásban kétszeres IBV-győztes, 15 esztendős Juhász Gábor produkált. A többiek is jól, biztatóan usztak, ugyhogy a magam részéről értelmes és hasznos együttlétnek tudom be az ausztriai kiruccanást.
Mi fért bele a szük két hét programjába?
- Sok minden. Reggelente ötkor volt az ébresztő, s fél hattól háromnegyed tizig edzettünk, délutánonként pedig bő kétórás erőfejlesztés szerepelt a ,,választékban,,. Szerdán és szombaton ,,lazitottunk,,, ekkor egy órával kevesebbet usztunk, a kondiciójavitó foglalkozásokat nyujtó-lazitó gyakorlatokkal könnyitettük, utána pedig játék, például focizás következett. De műsorba iktattunk hegymászást, erdei gimnasztikát is, kár, hogy kissé hideg volt az idő. A söldeni sportcentrum ötpályás fedett uszodája és a helybeli iskola tornaterme azonban tökéletesen megfelelt céljainknak. (folyt.köv.)
1990. szeptember 16., vasárnap 16:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|