|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Csütörtökön befejeződik a békéscsabai beteg sertésállomány
fölszámolása (1. rész)
|
1990. augusztus 22., szerda - A békéscsabai Szabadság
Termelőszövetkezet sertéstelepén csütörtökig kiirtják,
ártalmatlanítják az állományt, ezután hozzálátnak a
fertőtlenítéshez, és ezzel fölszámolják a sertéspestis-fertőzést,
amely egyelőre még tisztázatlan okok miatt támadta meg a sertéseket
- erről tájékoztatta az MTI-t dr. Juszku István, a Földművelésügyi
Minisztérium főosztályvezető-helyettese, aki személyesen ellenőrizte
a békéscsabai hatósági állategészségügyi intézkedés végrehajtását.
Elmondotta, hogy mintegy 10.400 állatot kénytelenek kiirtani, ezzel a radikális beavatkozással lehet csak elejét venni a fertőzés tovaterjedésének. Ezzel egyidőben tovább tart a szintén hatósági jellegű áruforgalmazási, állatvágási, -felvásárlási tilalom, amely a környék meghatározott területére terjed ki, kapcsolódva azokhoz az egyéb intézkedésekhez, amelyek a sertéspestis tovaterjedését hivatottak megelőzni.
Mint ismeretes, az állategészségügyi hatóságok a fertőzéssel kapcsolatban megtették a szükséges bejelentést a Nemzetközi Járványügyi Hivatalnak és a Közös Piac illetékes szervezetének. Időközben újabb fejlemény, hogy a Közös Piac újabb adatokat kért a békéscsabai állapotokkal kapcsolatban, ezeket az információkat a magyar Földművelésügyi Minisztérium rövid úton rendelkezésükre bocsátotta.
A magyar húsexportot egyelőre csak igen részlegesen érinti a békéscsabai fertőzés, amelynek leküzdésére dr. Juszku István jó esélyeket lát. Ám a Közös Piac részéről az üggyel kapcsolatos határozatok még nem születtek meg, a szervezet állatorvosi bizottsága rövidesen tárgyalja az ügyet, és várhatóan határozatot hoz.
A döntés kapcsán tudni kell - mondotta dr. Juszku István -, hogy Európa más részében is gondot okoz a sertéspestis-fertőzés, ennek kezelésében az illető országok állategészségügyi hatóságai kellő tapasztalattal rendelkeznek, és összehangolt intézkedéseket hoznak. Az, hogy végül is a magyar exportot hogyan érinti majd a békéscsabai eset, a következő időszakban dől el. Nemcsak a Közös Piac állategészségügyi bizottsága hoz ugyanis döntéseket, hanem arra is számítani lehet, hogy külön-külön minősítik a történteket a Közös Piacon kívüli importáló országok állategészségügyi hatóságai. (folyt.köv.)
1990. augusztus 22., szerda 16:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|