 |
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
 |
Főcím: A román sajtó magyarságképe
|
Budapest, 1990. augusztus 21. Kedd (MTI-Press)
Csinos kis antológiát állíthatnánk össze, ha mondjuk Gracza
Györgytől Lancranjanig összegyűjtenénk a magyar-román sajtóviták
"gyöngyszemeit". Lehangoló olvasmány lenne, és a közelmúlt termése
csak fokozná ezt az érzést. Mert ugyan milyen képzettársításokat
idézhet a Románia Mare allegórikus vezércikkének célzása, miszerint
a makacs ellenzéki tüntetők nem is igazi románok, "inkább olyanok
voltak, mint a lovak patái által felvert pelyvával együtt Ázsiából
idehozott, ki tudja miféle faj sarjai, egy furcsa keveréke az erdei
vadaknak és az anyafarkasok által felnevelt pogányoknak". A
"hujjogáshoz való jog" bajnokai csakis a rágalom, a szidalom, a
személyeskedés, az inszinuáció modorában képesek értekezni. Vad
sajtóvitáknak nézhetnénk elébe, ha egyáltalán méltó dolog volna
felülni a provokációknak. Ám a jelenségre, az egyre élesebb hangon
fogalmazott magyarellenes kirohanásokra lehetetlen nem odafigyelni.
Mindenekelőtt sajnálattal kell elkönyvelnünk, hogy a román
tömegkommunikáció magyarságképe ma is mindenben tartja magát a régi
sémához. Azaz, a csöndes mellőzést időről időre megtöri egy-egy
kellemetlen hírecske /áremelkedések, lakáskérdés, munkanélküliség,
vagy negatív nyugati kommentár/, valamint néhány kézileg vezérelt
vehemens propagandakampány /tiltakozó megmozdulásokra és történelmi
kiadványokra való visszavágás, és ezek kapcsán a múltbeli sérelmek
felhánytorgatása/. Mindezt persze megelőzik a magyarságról
kialakított sztereotip képzetek. Pihent agyak azt is kiötölték, hogy
román nyelven szemantikai különbséget lehet sugalmazni "maghiar" és
"ungur", vagyis erdélyi és anyaországi magyar között. Ez pedig
egyenesen perverz következtetésekkel jár.
December némi reménnyel kecsegtetett, hogy a forradalomból
demokrácia fog kisarjadni, és a szomszédi viszonyokra is jobb napok
derülnek. Az akkori reménykedők most joggal kérdik: egyes
román írástudók ugyan, miért akarják elhitetni minden áron, hogy
Magyarország újabb bécsi döntésre vár, az erdélyi magyarság pedig
hegemóniára tör? Miért vagdalkoznak ismét Dücső Csaba fantomképével,
a "horthy-fasiszta" irredentizmus veszélyével? (folyt.)
1990. augusztus 21., kedd 15:21
|
Vissza »
|
|
Román sajtó 2. rész
|
Alcím: Sajtószabadság és manipuláció
Gyakran esik szó manapság a demokrácia és a sajtószabadság
elsajátításának nehézségeiről Romániában. Ebben lehet valami. Hiszen
a demokráciát a választások után is a bányászok oktatták az Egyetem
téren. Hiánygazdaság és hiánydemokrácia pedig kétségkívül hiányt
gerjeszt a nyilvánosság területén is. Mit termelt hát ki a hat
hónapos sajtószabadság? A régi orgánumok az események sodrában
varázsütésre travesztáltak. Legtöbben címet, szlogent változtattak,
menesztették a kompromittált vezetőséget, de ugyanazzal a csapattal,
ugyanazon helyiségben, változatlan telefonszámmal és bankszámlával,
még a tördelési technikát sem érintve hangoltak át az új menetre.
Mellettük gombamód jelentkeztek a többnyire független címkével
kínálkozó magazinjellegű kiadványok. Egyes becslések szerint
jelenleg több mint 1100 lap jelenik meg Romániában. E tény önmagában
az új román demokrácia legkézzelfoghatóbb bizonyítéka. Nem volna
tehát üdvös dolog lemondani a korlátlan sajtószabadság illúziójáról.
Hiszen ebben beláthatatlan manipulációs lehetőségek rejtőznek. Az
amúgy is ingatag hitelű kormányzatnak jobban megfelel egy
ellenőrizetlen sajtódzsungel, mint a diákok követeléseinek
teljesítése. Egyébként továbbra is nyitott kérdés, hogy milyen
indulótőkével következett be a független sajtó ily tömeges
színrelépése? Az elszámolatlan pártvagyonból, a titkos
folyószámlákból, Ratiu vagy Dragen pénzéből? Ez most mellékes, mert
itt a szellemi háttér lényegesebb.
E háttér fontos eleme, hogy a nagyközönség minden jel szerint
beéri a látszattal. Mi több, azt kell tapasztalnunk, hogy a
szennyirodalomnak, a zugsajtónak még igen széles közönsége akad.
Miként annak idején a Lancranjan-könyv is sikert aratott még
értelmiségi körökben is. Ennél is szomorúbb dolog, hogy az írástudó
társadalom meglehetősen anémiásan reagál a förmedvényekre. Annál is
inkább megérdemli az Európa-eszmét lobogtató "22", a radikálisan
ellenzéki "Románia libera", vagy az elvontabb szellemiséget
képviselő "Secolul 20", hogy odafigyeljünk rezzenéseikre. Egyébiránt
elég nehéz eligazodni az új román sajtó soraiban. Tudjuk ugyan, hogy
ki az ellenzéki, ki a radikális vagy a szélsőséges, ám a lapok
többsége nélkülözi a szerkesztési koncepciót. Így történik, hogy az
igényes publicisztikát valósággal elnyomja az improvizáció, hogy az
irodalom mellett jól megfér a nyelvhelyesség szempontjából is
erősen kifogásolható vagdalkozás. A pártosodás felszínessége, a
független lapok karakternélkülisége pedig az uniformitást erősíti.
(folyt.)
1990. augusztus 21., kedd 15:21
|
Vissza »
|
|
Román sajtó 3. rész
|
Alcím: A Carlos-ügy nem téma
A román sajtót teljesen felkészületlenül érte a rászakadt
szabadság. Egy hónappal korábban a szerkesztők még kötelező
kongresszusköszöntő penzumokkal foglalatoskodtak. Miután évtizedeken
keresztül egy személytelen gépezetet szolgáltak ki, a szakma öreg
rókáinak végre feljött a napja. Amikor bizonyíthatnak,
sziporkázhatnak, megírhatják életük nagy sztoriját,
visszaemlékezését. Hála a sajtópiacon bekövetkezett robbanásnak,
rövidesen ott tolongott mögöttük a neofiták siserehada, és emezeknél
valamivel diszkrétebben a valóban tiszták újfajta raja, a nem
kívánatosak, a megvárakoztatottak, az önkéntes hallgatást fogadók
csapata. Hiszen az országban a bölcsészkari felvételit szigorú
káderszűrés előzte meg, újságíróképzés pedig csak a pártfőiskolán
volt; és micsoda elvárásoknak kellett eleget tenni
Most egycsapásra
oldódtak fel a tilalmak, és néhány hétig úgy tűnt, hogy a sajtó
érdemi szerepet vállalhat a dolgok tisztázásában. Ám a nagy
leleplező kampány két hónapon belül kifulladt az uralkodópár által
összeharácsolt vagyon, és az ugyancsak nekik tulajdonítható
politikai balfogások körében. Ki hitte volna, hogy júniusban lesz
aki visszasírja a közelmúlt stabilitását, hogy kiderül: nem is volt
az a korszak olyan sötét, mint ahogy a decemberben hebehurgyán
bemutatott fényes konyhamérleg és a vízcsap sem volt aranyból. A
nagynak ígérkező perek lagymatagon folydogálnak, rég csend övezi már
a szélesebb felelősségrevonás kérdését, a pártvagyon ügyét. A
nomenklatúra felelősségét általában elütik a parancsteljesítés
szólamával. De csend övezi a Carlos-ügyet is, pedig a román
elvtársak nagyvonalúbbak voltak. Egy kolerajárvány sajtófeldolgozása
megreked a miniszteri közlemény szintjén. Pedig Galacon és Tulceán
is megjelennek újságok, legalább ezek közelképet nyújthatnának a
szélesebb közvéleménynek az aldunai állapotokról. Ezek már
szégyenletes dolgok. Nem hazafias dolog a szennyest kiteregetni a
külföldnek. Kevésbé szégyenletes azonban ellenzéki politikusokat és
kisebbségi vezetőket gyalázni, rágalmazni, fenyegetni, szomszéd
népek méltóságába gázolni.
Alcím: A magyar az egyetlen nép, amely még üvölteni tud
Ez pedig valóságos aranybányának bizonnyul. Ha nincs aktuális
polémia, lehet kreálni fantáziaszövegeket, elő lehet vájni
feledésbe merült irományokat. (folyt.)
1990. augusztus 21., kedd 15:24
|
Vissza »
|
|
Román sajtó 4. rész
|
Mint például Emil Cioran 1934-ben kelt zsengéjét a
cigányszaporító magyarokról, akik "nomád ösztönöket hordoznak... A
földművelés és az állattartás nem felel meg barbár lelkületüknek. A
tér iránti sóvárgásukat énekléssel és üvöltözéssel fojtották vissza.
A magyar az egyetlen nép, amely még üvölteni tud." Egy össznépi
agymosás után valósággal frissítőleg hat egy ilyen szöveg. E
szerkesztői húzások egyértelműen hangulatkeltő, helyenként
kinyilvánítottan provokatív szándékain túl azonban maga a jelenség
szervesen illeszkedik egy szellemtörténeti kényszerpályához.
Tulajdonképpen a két nép azonosságtudatának és egymásról
alakított sztereotip képzeteinek hol divergens, hol ütköző
momentumairól van szó. E vitában minden egyes csörte, minden
konfliktushelyzet újabbakat szül, és újabb pályamódosulásokhoz
vezet. A román sajtó jelenlegi magyarellenes monológjának távolabbi
előzményei a román nacionalizmus történelmi útjában, politikai
sikereiben és ugyanakkor kielégületlenségében, azonosságtudatának
sajátosságaiban és dogmatikus magyarságképében keresendők. Az utóbbi
két évszázadban szorgos történészek, irodalmárok, politikusok
előállították, néptanítók és papok pedig elhintették a nemzeti
azonosságtudatnak egy kincstári változatát, amely szent és
sérthetetlen történelmi tételekre és értékítéletekre épül. E
szemlélet egyértelműen euforikus, túlfűtött és romantikus. A
köldökbámuló önmegnyugtatás logikája szerint a "mi" népünk
becsületes, szorgalmas, hősies, stb., általában véve mindenben
"ártalmatlan" volt a történelem folyamán. Éppen jámborságának,
tűrőképességének tulajdonítható, hogy agresszív és primitív
szomszédai visszaéltek helyzeti előnyükkel és évszázadokon keresztül
sanyargatták. Amennyiben most bárki e sémából kilógó tényekkel,
netán értékítéletekkel hozakodna elő, azonnal csattan rajta a
románellenesség vagy a nemzetárulás vádja.
Alcím: Nagy Románia: Dnyesztertől a Tiszáig
Mint például Gabriel Liiceanu és társai esetében, akik már
karácsonykor mértéktartásra, hallgatásban töltött önvizsgálatra
szólították fel a színváltozó talpnyalókat. Meg is kapták a
magukét: a románság már rég megvívta "belső" forradalmát, már rég
túl van az erkölcsi megtisztuláson, hiszen vérét hullata, nem úgy
mint a "bársonyforradalmak" haszonélvezői, "másokon" a sor, hogy
átmenjenek a tisztítótüzön. (folyt.)
1990. augusztus 21., kedd 15:25
|
Vissza »
|
|
Román sajtó 5. rész
|
Mint Ion Cristoiu írja a Zig-Zag című lapban, egyes román
értelmiségiek a közelmúlt fölött mondott ítéletükben külföld előtti
behódolásig, a román nép megalázásáig vetemedtek. Márpedig az
önmegalázás romba dönt mindent, amit az elmúlt két-három évtizedben
a nemzeti érzés rehabilitációjáért tettek /
/. Megtudjuk tőle azt
is, hogy a decemberi események sodorták veszélybe a román nemzet
méltóságát. Hiszen a nagy győzelmi ölelkezés már-már feledtetni
látszott a román-magyar viszony mindenkori drámaiságát, az
ősellenség múltbeli vétkeit. E logika értelmében egy nemzetközi
románellenes összeesküvés jegyében történik minden: a magyar
segélyakciók a revízióért, az Európa Ház az államhatárok
megbontásáért. Ion Coja már áprilisban arról cikkezett az "Európa"
című lapban, hogy Románia ellen már Trianon óta szervezett
nemzetközi összeesküvés folyik. Ne hánytorgassák tehát annyit azt a
felzárkózást, mert valójában Európa készül cserben hagyni Romániát,
mint már annyiszor a történelem folyamán. Így bukkan fel a
sértődöttség, a méltatlan mellőzöttség, a magárahagyatottság
motívuma. A veszélyeztetettség, a körös-körül ellenség képzete pedig
önfegyelemre, a részérdekek félretételére, és egyszersmind
izolációra ösztönöz.
Ez az a momentum, ahol katarzisra lenne szükség. Az "érted
haragszom, nem ellened" etikájára, a nemzeti azonosságtudat
revíziójára. Csupán annyit kellene megérteni, hogy az önvizsgálat
még nem önmegalázás, a tárgyilagosság nem feltétlen nemzetgyalázás,
a múlt görcseinek feloldása nem az ország vagy a nemzeti büszkeség
feladása. Eltékozolt hősiesség /Cioran/, magasztos nemzeti erények
mellett mindenkinek önmagának kell elszámolnia a történelem "hideg
napjaival". Éppen a nevezett erények nevében és jegyében. Addig is
mindennapos marad a dagályos fennköltség, a nagynemzeti arrogancia,
az olcsó illúziókergetés. Mint a "Reporter" cikkírójának fohásza:
"Adassék meg, hogy a "Dnyesztertől a Tiszáig" az összes románok
egybegyűljenek, és e negyvenmillió testvérlelket számláló nemzet
megvalósíthassa a világban valaha is emelt legragyogóbb építményt:
Nagy Romániát
" Kár tovább szaporítani a szót. (MTI-Press)
1990. augusztus 21., kedd 15:25
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|