|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Főcím: A román sajtó magyarságképe
|
Budapest, 1990. augusztus 21. Kedd (MTI-Press)
Csinos kis antológiát állíthatnánk össze, ha mondjuk Gracza Györgytől Lancranjanig összegyűjtenénk a magyar-román sajtóviták "gyöngyszemeit". Lehangoló olvasmány lenne, és a közelmúlt termése csak fokozná ezt az érzést. Mert ugyan milyen képzettársításokat idézhet a Románia Mare allegórikus vezércikkének célzása, miszerint a makacs ellenzéki tüntetők nem is igazi románok, "inkább olyanok voltak, mint a lovak patái által felvert pelyvával együtt Ázsiából idehozott, ki tudja miféle faj sarjai, egy furcsa keveréke az erdei vadaknak és az anyafarkasok által felnevelt pogányoknak". A "hujjogáshoz való jog" bajnokai csakis a rágalom, a szidalom, a személyeskedés, az inszinuáció modorában képesek értekezni. Vad sajtóvitáknak nézhetnénk elébe, ha egyáltalán méltó dolog volna felülni a provokációknak. Ám a jelenségre, az egyre élesebb hangon fogalmazott magyarellenes kirohanásokra lehetetlen nem odafigyelni. Mindenekelőtt sajnálattal kell elkönyvelnünk, hogy a román tömegkommunikáció magyarságképe ma is mindenben tartja magát a régi sémához. Azaz, a csöndes mellőzést időről időre megtöri egy-egy kellemetlen hírecske /áremelkedések, lakáskérdés, munkanélküliség, vagy negatív nyugati kommentár/, valamint néhány kézileg vezérelt vehemens propagandakampány /tiltakozó megmozdulásokra és történelmi kiadványokra való visszavágás, és ezek kapcsán a múltbeli sérelmek felhánytorgatása/. Mindezt persze megelőzik a magyarságról kialakított sztereotip képzetek. Pihent agyak azt is kiötölték, hogy román nyelven szemantikai különbséget lehet sugalmazni "maghiar" és "ungur", vagyis erdélyi és anyaországi magyar között. Ez pedig egyenesen perverz következtetésekkel jár. December némi reménnyel kecsegtetett, hogy a forradalomból demokrácia fog kisarjadni, és a szomszédi viszonyokra is jobb napok derülnek. Az akkori reménykedők most joggal kérdik: egyes román írástudók ugyan, miért akarják elhitetni minden áron, hogy Magyarország újabb bécsi döntésre vár, az erdélyi magyarság pedig hegemóniára tör? Miért vagdalkoznak ismét Dücső Csaba fantomképével, a "horthy-fasiszta" irredentizmus veszélyével? (folyt.)
1990. augusztus 21., kedd 15:21
|
Vissza »
|
|
Román sajtó 2. rész
|
Alcím: Sajtószabadság és manipuláció
Gyakran esik szó manapság a demokrácia és a sajtószabadság elsajátításának nehézségeiről Romániában. Ebben lehet valami. Hiszen a demokráciát a választások után is a bányászok oktatták az Egyetem téren. Hiánygazdaság és hiánydemokrácia pedig kétségkívül hiányt gerjeszt a nyilvánosság területén is. Mit termelt hát ki a hat hónapos sajtószabadság? A régi orgánumok az események sodrában varázsütésre travesztáltak. Legtöbben címet, szlogent változtattak, menesztették a kompromittált vezetőséget, de ugyanazzal a csapattal, ugyanazon helyiségben, változatlan telefonszámmal és bankszámlával, még a tördelési technikát sem érintve hangoltak át az új menetre. Mellettük gombamód jelentkeztek a többnyire független címkével kínálkozó magazinjellegű kiadványok. Egyes becslések szerint jelenleg több mint 1100 lap jelenik meg Romániában. E tény önmagában az új román demokrácia legkézzelfoghatóbb bizonyítéka. Nem volna tehát üdvös dolog lemondani a korlátlan sajtószabadság illúziójáról. Hiszen ebben beláthatatlan manipulációs lehetőségek rejtőznek. Az amúgy is ingatag hitelű kormányzatnak jobban megfelel egy ellenőrizetlen sajtódzsungel, mint a diákok követeléseinek teljesítése. Egyébként továbbra is nyitott kérdés, hogy milyen indulótőkével következett be a független sajtó ily tömeges színrelépése? Az elszámolatlan pártvagyonból, a titkos folyószámlákból, Ratiu vagy Dragen pénzéből? Ez most mellékes, mert itt a szellemi háttér lényegesebb. E háttér fontos eleme, hogy a nagyközönség minden jel szerint beéri a látszattal. Mi több, azt kell tapasztalnunk, hogy a szennyirodalomnak, a zugsajtónak még igen széles közönsége akad. Miként annak idején a Lancranjan-könyv is sikert aratott még értelmiségi körökben is. Ennél is szomorúbb dolog, hogy az írástudó társadalom meglehetősen anémiásan reagál a förmedvényekre. Annál is inkább megérdemli az Európa-eszmét lobogtató "22", a radikálisan ellenzéki "Románia libera", vagy az elvontabb szellemiséget képviselő "Secolul 20", hogy odafigyeljünk rezzenéseikre. Egyébiránt elég nehéz eligazodni az új román sajtó soraiban. Tudjuk ugyan, hogy ki az ellenzéki, ki a radikális vagy a szélsőséges, ám a lapok többsége nélkülözi a szerkesztési koncepciót. Így történik, hogy az igényes publicisztikát valósággal elnyomja az improvizáció, hogy az irodalom mellett jól megfér a nyelvhelyesség szempontjából is erősen kifogásolható vagdalkozás. A pártosodás felszínessége, a független lapok karakternélkülisége pedig az uniformitást erősíti. (folyt.)
1990. augusztus 21., kedd 15:21
|
Vissza »
|
|
Román sajtó 3. rész
|
Alcím: A Carlos-ügy nem téma
A román sajtót teljesen felkészületlenül érte a rászakadt szabadság. Egy hónappal korábban a szerkesztők még kötelező kongresszusköszöntő penzumokkal foglalatoskodtak. Miután évtizedeken keresztül egy személytelen gépezetet szolgáltak ki, a szakma öreg rókáinak végre feljött a napja. Amikor bizonyíthatnak, sziporkázhatnak, megírhatják életük nagy sztoriját, visszaemlékezését. Hála a sajtópiacon bekövetkezett robbanásnak, rövidesen ott tolongott mögöttük a neofiták siserehada, és emezeknél valamivel diszkrétebben a valóban tiszták újfajta raja, a nem kívánatosak, a megvárakoztatottak, az önkéntes hallgatást fogadók csapata. Hiszen az országban a bölcsészkari felvételit szigorú káderszűrés előzte meg, újságíróképzés pedig csak a pártfőiskolán volt; és micsoda elvárásoknak kellett eleget tenni Most egycsapásra oldódtak fel a tilalmak, és néhány hétig úgy tűnt, hogy a sajtó érdemi szerepet vállalhat a dolgok tisztázásában. Ám a nagy leleplező kampány két hónapon belül kifulladt az uralkodópár által összeharácsolt vagyon, és az ugyancsak nekik tulajdonítható politikai balfogások körében. Ki hitte volna, hogy júniusban lesz aki visszasírja a közelmúlt stabilitását, hogy kiderül: nem is volt az a korszak olyan sötét, mint ahogy a decemberben hebehurgyán bemutatott fényes konyhamérleg és a vízcsap sem volt aranyból. A nagynak ígérkező perek lagymatagon folydogálnak, rég csend övezi már a szélesebb felelősségrevonás kérdését, a pártvagyon ügyét. A nomenklatúra felelősségét általában elütik a parancsteljesítés szólamával. De csend övezi a Carlos-ügyet is, pedig a román elvtársak nagyvonalúbbak voltak. Egy kolerajárvány sajtófeldolgozása megreked a miniszteri közlemény szintjén. Pedig Galacon és Tulceán is megjelennek újságok, legalább ezek közelképet nyújthatnának a szélesebb közvéleménynek az aldunai állapotokról. Ezek már szégyenletes dolgok. Nem hazafias dolog a szennyest kiteregetni a külföldnek. Kevésbé szégyenletes azonban ellenzéki politikusokat és kisebbségi vezetőket gyalázni, rágalmazni, fenyegetni, szomszéd népek méltóságába gázolni.
Alcím: A magyar az egyetlen nép, amely még üvölteni tud
Ez pedig valóságos aranybányának bizonnyul. Ha nincs aktuális polémia, lehet kreálni fantáziaszövegeket, elő lehet vájni feledésbe merült irományokat. (folyt.)
1990. augusztus 21., kedd 15:24
|
Vissza »
|
|
Román sajtó 4. rész
|
Mint például Emil Cioran 1934-ben kelt zsengéjét a cigányszaporító magyarokról, akik "nomád ösztönöket hordoznak... A földművelés és az állattartás nem felel meg barbár lelkületüknek. A tér iránti sóvárgásukat énekléssel és üvöltözéssel fojtották vissza. A magyar az egyetlen nép, amely még üvölteni tud." Egy össznépi agymosás után valósággal frissítőleg hat egy ilyen szöveg. E szerkesztői húzások egyértelműen hangulatkeltő, helyenként kinyilvánítottan provokatív szándékain túl azonban maga a jelenség szervesen illeszkedik egy szellemtörténeti kényszerpályához. Tulajdonképpen a két nép azonosságtudatának és egymásról alakított sztereotip képzeteinek hol divergens, hol ütköző momentumairól van szó. E vitában minden egyes csörte, minden konfliktushelyzet újabbakat szül, és újabb pályamódosulásokhoz vezet. A román sajtó jelenlegi magyarellenes monológjának távolabbi előzményei a román nacionalizmus történelmi útjában, politikai sikereiben és ugyanakkor kielégületlenségében, azonosságtudatának sajátosságaiban és dogmatikus magyarságképében keresendők. Az utóbbi két évszázadban szorgos történészek, irodalmárok, politikusok előállították, néptanítók és papok pedig elhintették a nemzeti azonosságtudatnak egy kincstári változatát, amely szent és sérthetetlen történelmi tételekre és értékítéletekre épül. E szemlélet egyértelműen euforikus, túlfűtött és romantikus. A köldökbámuló önmegnyugtatás logikája szerint a "mi" népünk becsületes, szorgalmas, hősies, stb., általában véve mindenben "ártalmatlan" volt a történelem folyamán. Éppen jámborságának, tűrőképességének tulajdonítható, hogy agresszív és primitív szomszédai visszaéltek helyzeti előnyükkel és évszázadokon keresztül sanyargatták. Amennyiben most bárki e sémából kilógó tényekkel, netán értékítéletekkel hozakodna elő, azonnal csattan rajta a románellenesség vagy a nemzetárulás vádja.
Alcím: Nagy Románia: Dnyesztertől a Tiszáig
Mint például Gabriel Liiceanu és társai esetében, akik már karácsonykor mértéktartásra, hallgatásban töltött önvizsgálatra szólították fel a színváltozó talpnyalókat. Meg is kapták a magukét: a románság már rég megvívta "belső" forradalmát, már rég túl van az erkölcsi megtisztuláson, hiszen vérét hullata, nem úgy mint a "bársonyforradalmak" haszonélvezői, "másokon" a sor, hogy átmenjenek a tisztítótüzön. (folyt.)
1990. augusztus 21., kedd 15:25
|
Vissza »
|
|
Román sajtó 5. rész
|
Mint Ion Cristoiu írja a Zig-Zag című lapban, egyes román értelmiségiek a közelmúlt fölött mondott ítéletükben külföld előtti behódolásig, a román nép megalázásáig vetemedtek. Márpedig az önmegalázás romba dönt mindent, amit az elmúlt két-három évtizedben a nemzeti érzés rehabilitációjáért tettek / /. Megtudjuk tőle azt is, hogy a decemberi események sodorták veszélybe a román nemzet méltóságát. Hiszen a nagy győzelmi ölelkezés már-már feledtetni látszott a román-magyar viszony mindenkori drámaiságát, az ősellenség múltbeli vétkeit. E logika értelmében egy nemzetközi románellenes összeesküvés jegyében történik minden: a magyar segélyakciók a revízióért, az Európa Ház az államhatárok megbontásáért. Ion Coja már áprilisban arról cikkezett az "Európa" című lapban, hogy Románia ellen már Trianon óta szervezett nemzetközi összeesküvés folyik. Ne hánytorgassák tehát annyit azt a felzárkózást, mert valójában Európa készül cserben hagyni Romániát, mint már annyiszor a történelem folyamán. Így bukkan fel a sértődöttség, a méltatlan mellőzöttség, a magárahagyatottság motívuma. A veszélyeztetettség, a körös-körül ellenség képzete pedig önfegyelemre, a részérdekek félretételére, és egyszersmind izolációra ösztönöz. Ez az a momentum, ahol katarzisra lenne szükség. Az "érted haragszom, nem ellened" etikájára, a nemzeti azonosságtudat revíziójára. Csupán annyit kellene megérteni, hogy az önvizsgálat még nem önmegalázás, a tárgyilagosság nem feltétlen nemzetgyalázás, a múlt görcseinek feloldása nem az ország vagy a nemzeti büszkeség feladása. Eltékozolt hősiesség /Cioran/, magasztos nemzeti erények mellett mindenkinek önmagának kell elszámolnia a történelem "hideg napjaival". Éppen a nevezett erények nevében és jegyében. Addig is mindennapos marad a dagályos fennköltség, a nagynemzeti arrogancia, az olcsó illúziókergetés. Mint a "Reporter" cikkírójának fohásza: "Adassék meg, hogy a "Dnyesztertől a Tiszáig" az összes románok egybegyűljenek, és e negyvenmillió testvérlelket számláló nemzet megvalósíthassa a világban valaha is emelt legragyogóbb építményt: Nagy Romániát " Kár tovább szaporítani a szót. (MTI-Press)
1990. augusztus 21., kedd 15:25
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|