|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
SZETA-segítség a hajléktalanoknak
|
---------------------------------
München, 1990. augusztus 9. (SZER, Magyar híradó) - Szomorú téma a szegénység. Aki szegény, az a legszegényebb - és a legeslegszegényebb: akinek még laknia sincs sehol. A hajléktalanok gondjairól lesz szó, és arról, hogy az egyelőre csak messzi jövőben várható országos rendezés itt. Milyen toldozás, foldozás, ideiglenes megoldás, vagy személyes segítség nyújtható azoknak, akiket kilakoltatnak, vagy akiket még kilakoltatni sem lehet, mert nincs honnan és nincs hová menniük?
A SZETA-tól, a Szegényeket Támogató Alaptól Borbély Beátát kérdeztem: mivel foglalkozik mostanában a legtöbbet a több mint egy évtizede aktívan működő SZETA?
- Elsősorban a kilakoltatottak helyzetén próbálunk javítani. Ez egy nagyon furcsa helyzet, mert Budapest tele van üres lakásokkal - ezek rossz minőségű, kisnégyzetméterű lakások, amik évek óta üresen állnak. Abban az esetben, hogyha ide beleköltöznek a családok, akkor őket kirakják az utcára, mert jogtalanul költöztek be: nem volt kiutalásuk.
Viszont azt gondoljuk, hogy nagycsaládot, illetőleg bármilyen egyedülállót sem lehet az utcára rakni a mai világban. A családok szempontjából azért sokkalta fontosabb ez az egész, mert abban az esetben, hogyha valakit az utcára raknak, akkor a gyereket állami gondozásba veszik - ami úgy a családnak, mint a gyereknek nem kifizetődő, egyáltalán nem jó.
És arról ne is beszéljünk, hogy jóval drágább egy gyerek ilyen zord környezetben való felnevelése, mintha családban nőne fel. Ezért megpróbálunk mindent megtenni, hogy ezeket a rossz minőségű lakásokat megkaphassák azok, akik ilyenben laknak. Nagyon kicsi eredménnyel tudunk működni.
- Hogy lehet egyáltalán elérni azt, hogy a meglévő lakásokból ne lakoltassák ki az embereket? (folyt.)
1990. augusztus 9., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|