|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
A jogsérelmet szenvedett német nemzetiségiek rehabilitásáról (2.
rész)
|
A Minisztertanácsnak az 500 forintos nyugdíjkiegészítésére vonatkozó rendelete ugyanis az anyagi jóvátételből kizárta mindazokat, akiknek a szovjet munkatáborokban eltöltött idejét beszámították a munkaidejükbe.
Tütős Sándor, a Belügyminisztérium osztályvezetője a panaszokra válaszolva elmondta: indokoltan kifogásolják azt a jogszabályt, amely nem teszi lehetővé, hogy kártérítésben részesítsék többek között az elhurcolt özvegyét, vagy a Szovjetunióban született gyermekét. Éppen ezért felülvizsgálják ezeket a jogszabályokat. Szükséges, hogy a jogsérelmet szenvedett minden személy kártérítésben részesüljön.
A tanácskozáson elfogadott állásfoglalásban - amelyet a Minisztertanácsnak, az Országgyűlésnek, a Belügyminisztériumnak és a Külügyminisztériumnak küldenek el - rözgítették: szükséges, hogy az Országgyűlés mondja ki a magyarországi németek elhurcolása súlyosan sértette az emberi jogokat, igazságtalanság volt. Fejezze ki részvétét az elhunytak hozzátartózóinak és együttérzését a még élőkkel. Tegyen meg mindent azért, hogy az érintettek, illetve azok özvegyei, árvái az elszenvedett kár arányában az ország lehetőségei szerint anyagi jóvátételben, ugyanolyan elbírálásban részesüljenek, mint azok a magyar állampolgárok, akik hasonló jogtalanság miatt szenvedtek. Minden elhurcolt kapja meg a havi 500 forintot - függetlenül attól, hogy valamilyen járandóságban részes -, az is, aki nem rendelkezik saját, vagy özvegyi nyugdíjjal. Az elhurcolásban eltöltött idő arányában minden igényjogosult, vagy ha az elhalálozott, törvényes örököse részesüljön egyszeri anyagi kártalanításban. (MTI)
1990. február 24., szombat 17:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|